Zs. Nagy Lajos: Cudar elégia – Válogatott és új versek 1958-1980
SZERELEM Ezek a mai fiatalok! — dörmögte haragosan, miután saját szemével győződött meg, hogy csókolóztak, méghozzá hol, uramisten, a széles sugárút kellős közepén, délutáni csúcsforgalomban, a villamossínek között tapadtak egymás szájára; körülöttük csattogott a civilizáció, a huszadik század interkontinentális felelőtlensége, egymáshoz nőttek, mint két árva állat, ahogy az esztelen bogarak szoktak, fenyegetően gyülekezett köréjük a felháborodott forgalom, a járdákról esztergályozott fejű atomtudósok, kancsal tábornokok, fehér kesztyűs gondolatirányítók, töketlen filozófusok rázták öklüket, a villamosok vészesen közeledtek. Ezek a mai fiatalok! — morogta dühösen, mert képtelen volt átvergődni a tömegen, holott az Égő Csipkebokor kocsmában maga az Úristen várt rá a bélyegzővel, mi is történt? A négyes villamos, közeledvén a „tavaszi szemérmetlenséghez", ahogy egy irigy atombomba-konstruktőr elnevezte, lassított, lesiklott sínjeiről, s gyönyörűséges csilingeléssel kikerülte a közúti Rodin-plágiumot. Az Öreg ekkor csapta földhöz törvényjavaslatokkal teli aktatáskáját, s estefelé már a villamosok is párosával közlekedtek. 1968 66