Szenes Piroska: Csillag a homlokán

ni! A főhadnagy körülnéz nagy dühösen, de az emberek már olyan szorosan álltak körülötte, hogy nem mert lőni, csak kifurakodott közülük, és beszaladt a kaszárnyába. Én meg arra gyorsan le, kaptam a cókmókom, és iszkoltam a többi után. — No és osztán? — kérdezték mohón. — Hát mi osztán? — nevetett a legény. — A sipkám eldobtam, a zubbonyom begyömöszöltem a rukzakkba, és jöttünk együtt, akik errevalók. Országútra nem kerültünk, hogy meg ne lássanak a csehek. — És ha érted jönnek? A legény vállat vont. -— Van azoknak más bajuk, mint utánam járni. — Édes Jézusom, hát már a világon sohase szűnik meg ez a cudar háború? — sóhajtotta a Jula néni, görcsös kezét nagy hasán összekulcsolta. — Mit ettetek ti, emberek, hogy nem bírtok a véretekkel? Az ispán megmozdult, mert eddig csak mozdulat nélkül hallgatta a legényt. A pipát kivette szájából. — Mennyien lehettek a városban a legionárok? — kérdezte lassan. E komoly beszéd előtt elhallgattak az emberek. — Hát úgy kétszázan, mint mondtam. — Hát a vörösökről mit hallani, mennyien vannak? — Ugyan, hát azt ki tudná, tekintetes úr? Egyik azt mondja, nagyon sokan, a másik, hogy csak kevesen. De a népek a városban mind a legionárok ellen vannak, igaz, hogy magyar nép! — És mit hallani a bolsevikokról, az milyen nép? A legény egy pillanatra habozott. — Hát a gazdagok félnek tőlük, a szegények örülnek nekik. Az ispán éles tekintetet vetett a legényre, arca az utolsó évben nagyon megöregedett és keménnyé lett. — Hát... — mondta. — Ha megszöktél a hadból, jól teszed, ha csendben maradsz odahaza. Ha megfognak, lelőnek. Nehézkesen megfordult, és bement a házba. A legény elsötétedett arccal nézett utána, mindenkit mintha hideg érintett volna meg. Félve néztek csak a legény arcába. — Jesszusom! — rebegte Kata rémült szemmel. 76