Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Hudák — nyögte Kata vérpirosán, és a tálca remegett a kezében. — A családi neve, méltóságod engedelmével — szólt halkan a komornyik. — Ja ... — A grófné csodálkozó arca unatkozó lett. Marka repesve várta, hogy kérdezze meg tőle is a nevét, magában készen tartotta az ügyes feleletet. De a grófné már elfelejtette, hogy élnek. Le kellett vonulniuk a reggeli végeztéig, mire visszajöttek leszedni, az urak már kiültek a napra. A grófnénak tucatnyi egyforma sleppes csipkepongyolája volt, ezeket viselte délelőttönként, ha nem ment ki lovagolni. Pongyolájának ősét kelengyébe kapta, és amint a meleg napon elfeküdt benne a nyugágyon, a könnyű kelme szinte leolvadt testéről. Egész nap nem csinált semmit, állhatatosan unatkozott, és ez annyira jólesett neki az erős izgalmak után, hogy nem is gondolt az elmenetelre. De a férje ma megint felzaklatta. A kislányok fellélegezve álltak meg a konyhában, mikor a kiszolgálásnak vége volt. — De te majdnem elestél — szólt Marka. •— Azért, mert a méltóságos asszony megszólított, no, bizony... Én nem ijedtem volna meg. Ha megszólít, megszólít. — Te csak hencegsz! — mondta mérgesen Kata. Fölszaladtak a szobájukba, hogy a díszkötényt takarítókötényre cseréljék ki. Amint elrohantak a komornyik szobája előtt, hát az ajtaja félig nyitva állt, és a szobában nem volt senki. Marka gyorsan körülnézett, és mint a gyík, besurrant a szobába. — Jesszusmária, Marka ... — suttogta rémülten Kata. Neki különös oka volt félni. A komornyik két nap előtt beszólította a fürdőszobába valami kiöntött vizet feltörülni. Mögötte állt, és mikor ő fölemelkedett, egyre közelebb és közelebb jött, míg végén a falhoz szorította, és nehéz lélegzettel rádőlt. Nagyon megijedt, a torkán valami síró hang csomósodott » össze, erre a komornyik egyszerre felegyenesedett, és kiment. Katka próbálta magával elhitetni, hogy rosszul lett, egy ilyen nehéz ember, azért dőlt rá. De tudta, hogy ez nincs 73