Szenes Piroska: Csillag a homlokán

még csak jöttek ellenőrizhetetlenül, de semmi sem történt. Tél volt, kevés dolguk végeztével csak lődörögtek az emberek. Január végén lovasok érkeztek a majorba, öten voltak barna-zöld uniformisban, oldalt felcsapott széles kalapjuk mellett sólyomtoll.* Bal kezüket csípőjükre támasztva büszkén néztek szét, de óvatosan lovagoltak. Az egész major kiszaladt bámulásukra, köréjük tódultak vidáman és kíváncsian. Huszárhoz szokott szemük nem látta őket lovaskatonáknak, sem csendőröknek, sokkal polgáribb, békésebb volt az arcuk. A csehek voltak, és az urat keresték. Az emberek meglepetve figyeltek rájuk. Beszédjük egészen ismerősnek hangzott, meg is értették, de mintha fátyol ereszkedett volna az értelmére. — Milyen urat kerestek? — kérdezték csodálkozó mosolylyal. — Hát a birtokos urat, akié ez a birtok. Mindenki elnevette magát. — Jézus ... Még hogy hol nem keresnék a gróf urat? — Hát ti nem tudjátok, hogy a gróf úr sose jön ide? — kérdezte egy öregasszony jóízűn nevetve. — Én csak elég régen élek itt, és még sohasem láttam. — Pestre mehettek őt keresni — szólt egy volt katona —, vagy Bécsbe, Párizsba. — És mért keresitek a gróf urat? — érdeklődött egy ember, aki megfogta az első lovas kantárszárát. Az hátraléptette a lovát. -—Gróf nincs többé! — szólt szigorúan. Puha, kövér arca volt, nevetségesen állt neki a szigorúság. Az emberek feszengve hallgattak. Igen, híre jött már, hogy a grófokat letették, de itt a majorban csak kuncogva emlegették, mint pikantériát. Hogy a gróf saját földjén ilyen nyíltan és hangosan állítsák, ez megriasztotta őket. Ügy érezték, mintha a hátuk megett állna valaki, és még megbánhatják, hogy ilyesmit meghallgattak. * A korabeli cseh Sokol (ejtsd: szokol „sólyom") tornaegyesület tagjainak jelvénye. 43