Szenes Piroska: Csillag a homlokán

kitalálni, hová mennek. A falun túl még nem járt, szeme éppen a szekér pereme fölé került, kinézegetett, mint fecske a fészekből. Egy hegy mellett jártak, és amint elkanyarodtak, síkságba szaladt a vidék előttük, és távolról már látszott a város. Egy dombon messzire tekintő nagy épület állt, tornyok aranyos gombjai csillogtak. Kata meglepetésében felkiáltott. A finom, elszélesedő országúton egy szekér jött velük szemben, másképpen kihalt volt az országút. A szekér bakján egy ember meg egy asszony ült, bámulva néztek a karavánra. A szekérsorról mindenki rájuk nézett, várva a kérdést. — Ti meg hová mentek? — szólt az asszony egy nevető szeműhöz, aki csak úgy húzta már belőle a kérdést. — Rabolni! — kiáltotta az tüstént, és az egész kocsisorból kipukkadt a nevetés. Harsányan nevettek. De a katonasapkás kocsisok azért meglassították a menetet, és a városhoz közeledve az uradalmi szekerek előbbre rukkoltak. A fekete szarvú, nagy fehér ökrök százszor megjárták már ezt az utat, és most sem láttak különöst. Csak az országút volt elhagyatottabb, mint máskor. Már föltűntek a cigányok földbe görnyedt viskói a város végén, és az első hosszú utcasor. Az arcok nevetők maradtak, a beszéd mégis elcsendesült. Az asszonyok meglapultak a szekerek alján, nevető arcukat elfedték, mint aki meglepetésre készül. Az első szekér egyszerre megtorpant. Ahogy az országút az utcába torkollott, sorompó állta el az utat. Ezelőtt nem volt itt sorompó, látszott, hogy frissen állították a földbe. — Hó! — kiáltott egy férfihang is a szekerek elé. Az első ház kapujából egy férfi felsőteste bukkant ki, vállán puskával. A kocsis az ülés alá nyúlt, az őrmester felugrott a bakon halk káromkodással. A fegyveres férfi egészen előjött, civil ember volt, háta mögül még két fegyver tétovázó csöve bújt ki a kapu alól. A hosszú szekérsor hullámzó vonalban megállt, visszafojtott lélegzettel figyelt mindenki. Akkor az első kocsis kiegyenesedett, és felkiáltott: — Olala!... Maga az, pán Frajka? 40