Szenes Piroska: Csillag a homlokán

ja kilógott gyűrött főkötője alól. Szája szélén még tej csillogott, orra dugultan szuszogott. — Mit nézzünk rajta? — kérdezte Kata kissé bambán. — Tán nem ismered? — Ej... De jól meg akarom nézni. — Sápadt szemét rámeresztette Katára. — Mindenütt. Kata megértette, és elvörösödött. — Te mindig ilyeneket akarsz — mondta morogva. Neki ilyesmi sohasem jutott eszébe, pedig éppen elégszer tartotta kezében a kicsi testet. Semmit sem látott rajta, ami különös lett volna. Mérges zavarodottság fogta el. — Hagyd békén! — morogta, amint Marka a bölcsőhöz nyúlt. — Jaj de buta vagy! Ezzel az ingerült felkiáltással mindig úrrá lett Katán. Talán mégis lehet abban valami különös, ami Markát folyton foglalkoztatja? Megzavarodó érzései igazat adtak ennek a sejtelemnek. — Nyughass már! — dünnyögte. — Misko meglátja. — Misko, menj ki játszani az udvarra! — kiáltott Marka. — Nézd, ott játszanak a többiek is. — Hol? — szuszogta Misko, kitekintve a nyitott ajtón. — Nem látom őket. — Menj csak utánuk, ott vannak az istálló előtt. Misko gyanakodva rátekintett. Összehúzta kék szemét, tömzsi orrával szipákolt. — Mit adsz, ha kimegyek? — Az előbb nem figyelt oda, de megérezte, hogy nem ok nélkül akarják kiküldeni. — Mit adtok? — sürgette. — Már mit adnék? — morgott bosszúsan Kata. — Nem muszáj neked kimenni, tőlem itt maradhatsz. — Adok neked almát! — kiáltott Marka. Misko az almáért kiment az udvarra, ott nem látott semmit. Rágta az almát, és unalmában a vizeshordó fekete tükrében bámulta magát. Senki sem nézett feléje, senki sem hallotta gyönge kiáltását. Kata később keresni kezdte, de csak egész véletlenül né31