Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Amint a 'házak kezdődtek, felhúzta csizmáit, leszállt, és lassan végigment a főutcán. Minden kirakat előtt megállt, előbb körülnézett, hogy nem látja-e az ostoba Ivánt, és aztán mohó szemmel legelte fel a kirakatokat. Egy ékszer- és óraüzlet előtt különösen sokáig állt, mert ki akarta magának választani, hogy mit venne, ha nagyon sok pénze lenne. Csak akkor rezzent föl, mikor észrevette, hogy az üzletből egy fiatalember nézi az üvegen át, és nevet. Elvörösödött, és gyorsan továbbment. Megkérdezte a postát egy parasztembertől, és meglepődött, hogy éppen előtte áll. Nem gondolta, hogy olyan ház legyen, mint a többi. A le- és fölhúzható ablakok nagyon tetszettek neki a postán, és ahogy a kisasszonyok kidugták rajta a fejüket. Addig utasították ide-oda, míg egy ablakban végre megkapta a csomagot. Egy lepecsételt zsákocska volt valami magokkal, nem nehéz. Mehetett volna már haza, de még nem volt kedve, korainak találta az időt, és azt gondolta, mégis körülnéz Ivanko után, akkor együtt mehetnek haza. Kiment a piactérre, ahol a templom állt. A templom előtt egy Mária-szobrot látott magas oszlopon, csillagkorona volt a fején. Az oszlop aljához lépcsők vezettek föl, ott piros üveg mögött örökmécs égett, száraz koszorú volt ráakasztva. Kata keresztet vetett, és fölnézett Mária arcára mintegy engedelemért, aztán leült a legfelső lépcsőre. Zsebéből kenyeret vett elő, nem éhségből, csak hogy legyen mit csinálnia, és ne üljön naplopó módjára Mária lábainál. Elmerülve bámulta a mozgó városi életet, úri hintókat is látott berobogni a térre, és gyönyörű ruhás hölgyeket. Egy öregasszony bottal a kezében megállt előtte, és ránézett. Kata megrezzent, szürke és félig vak tekintet érte hidegen a szívét. Az öregasszonynak olyan gömbölyű háta volt, mint a kenyér, és piszkos kendője alól halott ősz haj lógott ki kócosan. — Mit csinálsz itt? — kérdezte reszelős hangon. Kata riadtan húzta össze magát. — Csak egy kicsit pihenek — suttogta alig hallhatóan. 248