Szenes Piroska: Csillag a homlokán

mintha egy más világból, talán a születés előtti boldog életből való üzenet lett volna, amikor még nem voltak különválasztva a lelkek, és erre az oly édes, ismerős-értetlen üzenetre mintha újra összeolvadtak volna egymást boldog fájdalommal érzőn, magukról boldogan megfeledkezőn, mégis megadón, fájva életük sebeitől, és mint sírás utáni megbékélt gyermekek, alázatban pásztoruk kezére adták magukat. Aztán felzúgott belőlük az ő énekük is, észre sem vették, mikor már szállt fölfelé. Az ő szavaikkal, régen kiformált szavakkal énekelték világgá a csodákat, amelyek a Gyermekkel történtek, a Gyermekkel, aki jászolban született, hogy megválthassa a világot. Mindenki tisztán érezte, hogy éneke ma egyenesen a mennyek trónusa elé száll, lelkükkel utánaemelkedtek éneküknek, és sírtak sokan. Mikor Kata pirosan égő arcán végigszaladtak a tiszta könnyek, Janusko, az unokatestvére fölnevetett, és megcsípte hetyke szemével. Nehéz a tél az elhagyott szlovák falvakban. Az öregek mind elfaragták már a szép fehér jávorfát fakanálnak, és mérgesen kótyavetyélték el hetivásárokkor a városban, ahol már minden egyes lakóra több fakanál jutott, mint kevernivaló. A fiatalokat facsúsztatásra szegődtette az erdőkitermelő társaság. A télen már az ötödiket ütötte agyon a lezuhanó szörnyű fatörzs, remegtek az anyák egész nap, hogy estére vajon ki fiának az összetört holttestét hozzák haza. Kimentek a fiatal, erős emberek hajnalban a fagyos erdőre, eledelnek sós, paprikás kenyeret vittek, birkóztak a nehéz fával, míg nem úsztak az izzadságban báránybőr mellényük alatt. Káromkodtak keservesen, szőke hajuk összecsapzott izzadt homlokukon, de mikor már megülték a tengelyen a húsz-harminc méteres szálfákat, és behúzták megkínzott lovaikkal a városkába, akkor bal fülükre csapták kis kerek kalapjukat, amelyet acélgyöngy díszített körül, és ránevettek a lányokra. Az úri házban februárban kukoricamorzsolást rendeztek. 233