Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Jaj, mért nem tetszett hamarább ideadni, Jela néni megvarrta volna karácsonyra! — Talán megköszönnéd előbb, no nézd csak! — Hát... ajándékba tetszett venni? — kérdezte meglepetve. — Ajaj, hát én nem tudtam! Kedves, jó nagyságos asszony... Aki ránézett, nevetett, olyan piros volt az arca. Aznap este a gyerekek is a nagy asztalnál vacsorázták a nagyok ételéből. Csak a halból nem kaptak, mert annak sok szálkája van. Este Anna is benn járt a szobákban karácsonyfát nézni, és vacsorához felszolgálni. Fekete selyemkendőt kapott ajándékba. Mikor a tortát is beadták, így szólt a nagyságos asszony: — Most vacsorázzatok meg ti is, és azután bejöhettek játszani. — És énekelni! — kiáltott Kata. — A nagyságos úr verset írt az asszonyának — mondta Anna a konyhában. — Milyen verset? — kérdezte ő csodálkozva. — Hát szerelmes verset. Nem értette Kata, hogy milyen a szerelmes vers, csak a szerelmes levélről tudott, és ezért zavartan azt kérdezte: — Honnan tudja? — Hallottam, amint felolvasta neki. Ó, jó dolga van az asszonyunknak, még sincs mindig megelégedve. Egyszer megbánja. Hízottpulyka-pecsenyét ettek, ami olyan finom volt, hogy Kata nagyokat sóhajtozott, míg kásafogaival széttépte. Főtt szilvát ettek melléje, és végül csokoládétortát. Most nagyobb öröme telt benne, mint mikor a gróféknál mindennap ehetett. A vacsorához egy pohár bort is kaptak, és mire viszszamentek, Kata arca kárminpiros volt, és fénylett, mintha kisubickolták volna. Folyton nevetett. — Ez a lányka becsípett — mondta az asszonya. A két gyerek hangosan felnevetett. Lábukkal kopogtak a széken, és már kívánták a játékot. A nagy asztalt leszedték, és kockadobást játszottak rajta. Anna is, Kata is, mindenki játszott, és aki nyert, az szedhetett a fáról cukrot. 227