Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Bizony jólesett, úgy megéhedett a játéktól ő is. Ebédnél Katának kellett felszolgálni. Megörült, úgyis igen eleven lett a játéktól, meg akarta mutatni, mit tanult a grófi házban. Beszaladt a cselédszobába, felkapta magára a fehér kötényt és hímzett főkötőt. — Éppen illik a parasztruháidhoz — gúnyolódott Anna. De ő azt hitte, hogy csak rosszaságból mondja, és büszkén vitte be a tálat. A nagyságos asszony az asztalfőn ült, kötényét levetette, és mellette magas székben Médi, szalvétával a nyakában. Oldalt az úr ült, mellette Bubika, neki a térdére volt terítve a szalvéta, mint a nagyoknak, és várakozva nézett az ajtóra. Kata megjelent, és mindenki rábámult. Ö diadalmasan tette le a nagyságos asszony elé a levesestálat. — Menj csak ki — szólt hidegen asszonya —, és vesd le ezt. Nem játszunk nagyurat, és nem érünk rá a te cifraságaidat mosni. Kata ijedten nézett rá, és egy pillanatra az úrra. Az úr kelletlenül hajtotta le szakállas arcát a tányér fölé. Katának sírni lett volna kedve, úgy ment vissza a szobába levetni díszeit. Anna a konyhában nevetett, és ő megint egészen alulra rejtette a fehér szépségeket. A gyerekek ebéd után lefeküdtek, Kata törülgetni segített a konyhán. — És hány testvéred van? — kérdezte Anna, mintha abban a percben hagyta volna abba a kérdezősködést. Kata elbúsultan felelgetett neki, gépiesen mozgatta végig a konyharuhát az edényen. — Hát ez bizony kutya egy asszony — szólt Anna, és ujjával a szobák felé bökött. — A spájzból mindent maga ad ki, lezárva tartja még a kis varrócérnát is... Igaz, hogy megadja azért az embernek, ami kijár, rendesen. Én már negyedik éve vagyok itt. — És a nagyságos úr? — kérdezte Kata. — Ó, az nagyon jó ember! De szép ember is, ugye? — Szakálla van — mondta Kata tétova mosollyal. — Az szép egy férfinak, te, Krisztusnak is szakálla van, szőke... De a nagyságos asszony igen eluralkodik az úron. 204