Szenes Piroska: Csillag a homlokán

ahol fésülködött. Már nem font copfot magának, hanem szoros kis kontyot kötött, és a piros szalagot örökre eltette. Ügy megörült Anna kiáltásának, hogy szeme egyszerre felszáradt. Anna is most reggelizett az asztalnál, tisztán és megenyhülve. Nagy pléhcsupor várt Katára, teli jó forró kávéval, és egy nagy darab fehér kenyér. Megdörzsölgette kerek kis gyomrát. — Olyan éhes vagyok, mint egy farkas. — A szeme csillogott. — No, itt majd ehetsz rendesen, ha otthon nem volt mit — mondta Anna gorombán. Kata megsértődött. — Otthon sem éhezünk mi. Uradalmi ember az én apám. — No jó — mondta Anna gúnyosan, és megvillantotta lófogait. — Hát imádkozni szoktál-e? Vagy pogány eretnek vagy? Az utolsó mondatot Kata nem értette, de az elsőben sem érezte nagyon biztosnak magát. — Ha templomba mentem anyicskámmal, mindig imádkoztam. — És mikor voltál vele utoljára? — Barna szeme gyanakodva csillogott csontos arcában. — Húsvétkor — mondta Kata halkan. — Haha! Ez osztán vallásosság! Hány hónap múlt el húsvét óta? — Kérem ... A mi majorunkban nincs templom — mondta Kata dacosan. — Nem lehet mindig templomba szaladni. — Ügy? Gondolod? — gúnyolta Anna. A kislánynak most jutott eszébe, hogy Anna ágya fölött a Krisztus képét látta rózsaszín orcával és nyitott keblén lángokkal lobogó szívvel. — Majd várhatjátok osztán holtotok napján a Megváltót, hogy leszáll-e értetek trónusáról megviaskodni lelketekért az ördöggel, aki lustaságotokért a markában tart! Kata rémülten nézett a nőre, akinek dühös szeméből vörös szikrák szálldostak. Nem tudott jobbat, mint fölemelni arca elé a bögrét, hogy kiigya a kávé utolsó kortyait, de 199