Szenes Piroska: Csillag a homlokán

dörzsölve arcát, bekopogtatott a szobába. Két gyereket látott meg rögtön, vagy még inkább két pár szemet. Nagyon komoly, sötét szemeket egy ötéves kisfiú sápadt arcában, aki egy asztalkás gyerekpadban ült, és csillogó nefelejcskéket egy fehér arcocskában, hároméves kislány arcában, aki egy fekete kecskebőrön kuporgott a fehér cserépkályha mellett. A kislány szelíden fénylő haja arcába lógott, amint mozdulatlanul leste a belépő parasztlánykát. A fiúcska is nagyon figyelte, de csak követte okos szemével a mozdulatait, és nem leselkedett. A könnyfátyol azonnal feltisztult Kata szeméről, amint ennek a fiúcskának a tekintetével találkozott. — Gyerekek — szólt az anya németül —, itt van az új pesztrátok. Jó lányka, Katának hívják. Legyetek ti is jók hozzá. — Majd Katához fordult szlovákul: — A kislánykát Médinek hívják, a fiút Bubinak. Nagyon szépen, szelíden kell velük bánni, és rendesen kell beszélni szlovákul, semmi csúnya szót nem szabad használni, mert tőled fognak tanulni. — Igenis — mondta Kata. Közben az a kínzó gondolata támadt, hogy a nagyságos asszony arra inti a gyerekeket németül, hogy vigyázzanak őrá, tiszta-e. Ez még pirosabbra sütötte az arcát. — Festve van a te arcod? — kérdezte váratlanul élesfényes hangon a kisleány. Csillogó nefelejcsszemét még nem vette le Kata arcáról. — Nem — mondta Kata zavart nevetéssel. — Mért gondolod? — Csak tessék a gyerekeket magázni — szólt rá a nagyságos asszony, aki egy karosszékből figyelte őket. Kata torkát megint összeszorította valami. — Ülj le a gyerek mellé játszani. — Mivel játszódnak? — kérdezte Kata halkan a gyerekektől. A fiúcska vékony keze megmozdult az asztalkán, és szótlanul elétolta a képeskönyvet, amelyet nézegetett. — Milyen szép képek! — szólt örömmel Kata. — Mindenféle állatok vannak benne? A fiúcska igent bólintott, még nem szólalt meg. A kislány 192