Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Igen — mondotta Kata. — Apádnak nincs mit magyarázgatni, ez nem tartozik rá. Nem bírtad a munkát, és megvan. — Fojtott harag volt a hangjában, amint a szót kimondta: apád! — Igen — felelt Kata lesújtva. Tudta, hogy apjának nem kell sokat magyarázni, és ő még akkor sem fogja megtudni, mi történt a lányával, ha a háztetőkről fogják kiabálni. Maga is elkeseredést érzett fölhúzódni a torkában, mint anyja. — A magyar asszonynak meg kell köszönni a jóságát — mondotta anyja. — írok neki levelet. Az anya levele így szólt: Dicsértessék az Űr Jézus Krisztus. Kedves és tisztelt asszony, tiszteltetem ismeretlenül. Jó volt az én gyermekemhez, aki nekem szívemről elsőnek szakadt kedves lányom, de ott teljesen idegen. Ezért nagy az érdeme Isten előtt. Én, egy szegény anya és ostoba asszony, kérni fogom Istent az ő anyjának nevében, hogy mindnyájukat érdeme szerint áldja meg és tiszteltetem kedves férjét, tisztelettel Kata Hudácska. — Nos — mondta az anya —, olvasd el hangosan, mit írtam a te jó asszonyodnak. Hadd halljam, jól hangzik-e? Kata a lámpa alá tartotta a levelet. Apko már feküdt az ágyban, nem tudta kivárni a levélírás végét. Puhán, de hallhatón lélegzett, az istállószag mint illanó burok fogta körül nehéz testét. A gyerekek már aludtak, ők ketten húzódtak csak a lámpa alá, a sárga petróleumfény-tócsába, a szoba többi része homályba veszett. — Milyen szépen tud maga írni, mamicskám! — suttogta Kata, és meleg borjútekintetet vetett anyjára. — Mint az imakönyv... Jaj, de Bora néni nem tud szlovákul! Hogy fogja elolvasni a maga levelét? — Talán elolvassa neki valaki, aki tud. És ha nem, akkor is tudni fogja, mit írtam. Én megadtam neki a tiszteletet, ami az ő jóságáért kijárt, és ő ezt tudni fogja, ha nem is olvassa. Kata még sohasem érezte magát anyjával ilyen közelinek. A szeretet úgy elszorította a szívét, hogy sóhajtania kellett. 169