Szenes Piroska: Csillag a homlokán

és huncut fiúarcot. Átölelte magát, és nagyot sóhajtva elaludt. Reggelre úgy ébredtek, hogy Marka belekapaszkodott az ő szoknyájába, vékony ujjai megmerevedtek, alig tudta kiegyenesíteni. Talán nem akarta, hogy tudtán kívül elmozduljon. Fáradtak voltak mind a ketten, és a fejük fájt. — Sajnálom, hogy elhoztam Palkót — mondta Zelenyák az öreg Lahotának —, az ilyen fiatal csak megzavarodik. — Hamar megtudja, ne félj, hogy mihez tartsa magát — felelt az öreg mogorván. Már régen nem szerette a fiatalokat. A nappal jó volt és vidám. Mikor egy hétig voltak ott, már mintha mindig itt laktak volna a széles uradalomban, és nem féltek többé. A lánykák már mindent megértettek magyarul, és mindenki beszélgetni akart velük. Akárkivel álltak szóba, az már tudta, hogy a gróféknál szolgáltak tavaly nyáron, és mohó szemmel hallgatták meséiket. Bora néni szilaj asszony volt, az nem bánta, ha meghallotta is más, szidta a grófokat. Mikor a malacokat elmesélték, átkozódott. Pedig ha tavalyig Katáéknál csak távoli fogalom volt a gróf, itt mindig látható istenség, akitől joggal lehetett jobban félni, mint a templomi istentől. A földosztás hitetlen várása mégis beszítta magát ide is, ha nem beszéltek is róla hangosan, és ha nem tudták is feladni a magyar idegenkedést a csehektől. A kislányok csak homályosan érezték ezeket a dolgokat, csak jelenségeit látták összefüggéstelenül. De senki az övéik közül nem ismerte meg az uradalom életét az ott töltött hetek alatt, csak ők láttak mindent, reggeltől estig végigszaladtak béresek, urak és félurak életén. Ügy adódott, hogy Vargáné és Bora néni hadakozott rajtuk keresztül haszonvágyból és hatalmi kérdésből. A kövér asszony nyugodtan és elszántan, szinte árulta őket, munkaerejüket, legtöbbször Vörösnének, ajándékokért vagy kölcsönös szívességekért, ő tudta. Bora néni felbőszült ezen, önzetlenül is, csak a másokkal együttérzés és cselekvés öröméért, és kissé önzésből is, mert így többet kellett dolgoznia. Ha csak tehette, 149