Szenes Piroska: Csillag a homlokán

között. Hátranézett, nem figyeli-e valami ismerős vagy Póla, akit szenvedélyesen gyűlölt reggel óta, aztán hirtelen befordult a sötétbe a csűrök mögé. Dobogó szívvel, a sötétbe tapogatódzva ment előre a fal mentén, utánazsongott a lelanyhadó énekszó és nevetés; mégis azt hitte, hogy halk neszeket hall. Fülét hegyezve csúszott előre, maga se tudva, hová, és mit akar. Egyszerre belebotlott valami puhába, puha tömegbe, ami megmozdult és felfehérlett a lába alatt, összerezzent, és felkiáltott ijedtében. A lába alatt is felhördült és fölsikoltott egy dupla hang, majd fojtott káromkodást hallott és menekült. Mikor az ijedtségtől magához tért, dideregve nevetni kezdett. Most már nem mert továbbmenni, akárhogy szeretett volna. Búsan osont vissza az éneklőkhöz, talán éppen a nevető szemű legényt riasztotta meg. Meglátta Pólát, amint jött valakivel a homályból, és a gyűlölet a szívébe hasított. Nagyon rosszul érezte magát. — Hé, te Mara! — kiáltott rá valaki. Odanézett, hát az a Styefo nevű ült ott Zelenyák Palkóval, az hívta. — Én nem vagyok neked Mara — felelt vissza haragosan. — Én Marka vagyok, és te csak kiabálj arra, aki ölelgetni hagyja magát tőled. — Az egy öreg tehén, kemény a húsa — vigyorgott Styefo. — Ne légy olyan büszke, Marka, gyere ide! — Ejnye, de szemtelen vagy, hallod, siheder létedre. — Hamar megnő, aminek gyorsan kell érni — nevetett a legényke, szája a füléig ért. — No, gyere ide, Marka, mutatok valamit. — Annak mutasd, aki kíváncsi rá — felelt Marka élesen, de azért lassan közeledett feléjük. — Nem hozzád jövök, nehogy elbízd magad. Palkóhoz jöttem. Palkó zavartan nevetett. — Azzal pedig nem sokra mégy, megmondhatom előre. Még nagyon félős legényke Palkó a lányok előtt. — Mert nem vagyok olyan nagyszájú és goromba, mint te? — kérdezte Palkó sértődötten. Felkelt a helyéről. — Jobban tennétek — mondta —, ha elmennétek aludni. 147