Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Bora, itthon vagy? — kiáltott kívülről egy zsíros aszszonyhang, a Vargánéé. — Már jövök! — felelt vissza a fekete asszony. — Igyátok ki gyorsan a kávétokat — szólt halkan. — Éppen összeszedtem ezeket a tót lánykákat — mondta hangosan. — Ördög vigye őket meg az ilyen segítséget — morgott odakinn Vargáné. — Mindjárt nyolc óra van, már kimérték a húst is, és magamnak kellett bajlódnom vele. — Te meg sokat bánod — morogta félhalkan Bora. — Egy-két kilócskával mindig lecsippentsz magadnak. — Zöldbabot kell szedni Vörös intéző úréknál befőzésre — mondta Vargáné, mikor kijöttek. Nagy kék köténye a hasán fénylőén zsíros volt, a melegben mintha a saját zsírja ereszkedett volna meg. Bora néni elmaradt, Vargáné elvezette őket egy dróttal körülvett nagy kertbe. Az udvarról kellett a kertbe jutni, az udvaron pedig gyönyörű virágok, szagos rózsák virítottak szép virágágyakban. Az utak sárga homokkal voltak felszórva. — Nézd már, milyen gyönyörű! — súgta Kata, a szerríe úgy futkosott ide-oda, mint az egér. — Nézd, te, a házat! Nézd, kőfilagória van az ablak alatt, és mekkora piros esernyő kifeszítve az asztal fölött. Éppen míg odabámultak, kijött a földig érő nagy ablakon egy hölgy virágos selyempongyolában, amely csak úgy ragyogott a napon. — Nézd, nézd! — susogta Marka forró lehelettel. — Mi lesz már veletek, no? — méltatlankodott Varga néni. — Micsoda lusta dögök vagytok. Még a lábatokat is sajnáljátok mozgatni. Itt a konyhakert, mozogjatok! Nagy zöld kertbe értek, árnyas gyümölcsfák álltak benne, kékes árnyékot vetettek a földre. Egy ágyban eper piroslott, másutt vastag karalábé terpeszkedett zölden és kéken. A kerítés tövén nehéz, sárga tökök hevertek, mintha csak odaestek volna a haragoszöld levelek közé. Hagymák tőrlevele erős illatot árasztott. A fölkarózott paradicsomon ragyogó, piros paradicsomalmák értek, és a karókon túl egy fehér pettyes kék folt mozgott a föld felett. 135