Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Gyere csak, gyorsan — sürgette Kata —, majd megtaláljuk mindjárt a konyhát. Futni kezdett az ellenséges földön, és húzta magával Markát. A másik ház előtt csak rájuk kiált valaki: — Hova futtok, kókafejűek? Megrezzenve arra néztek. A ház elülső oldalán két nyitott ablakban csupa nyíló virág állt, és egyikből, a virágok fölött, a sovány Bora néni fekete arca látszott. Úgy megörültek neki, mint egy mennyei angyalnak. — Konyhát keresni éppen — buzgott Kata. — Eltévedtünk. Bora néni nevetett. — Jaj, de bolondgombák vagytok ... Gyertek be! — Itt az első ajtó — kiáltott ki, mikor zavart mozdulatukat látta. — Látod, Marka, ez jó asszony — súgta Kata. Meg akarta mutatni, hogy tudja, mi az illem, kopogtatott a nyitott konyhaajtón. — Szabad — felelt komolyan a konyha homályából Bora néni. Kijött a szobából, és nyitva hagyta az ajtaját. Benéztek rajta, és látták, milyen szépen van berendezve, kerek asztal a közepén, zöld takaróval letakarva, piros virágok beleszőve. Ilyen terítő volt az ágyon is. A konyhában égett a tűz, és kék pléhlábasban sűrű, sárga tej főtt a tűzhelyen. — Éppen keresni akartalak benneteket — szólt Bora néni. — Mert ne higyjétek, hogy nincs semmi más dolgotok, mint a főzésnél segíteni... Szigorúan szólt, fekete szemét rájuk meresztette, de Kata nem félt tőle. — Mink csinyálni mindent szívesen. Bora néni erre elnevette magát. — Nem csinyálni, bolond, hanem csinálni. Kata visszanevetett, és érezték, hogy kedvelik egymást. — Tessék nekünk munka adni. Nekünk úgyis lenni rossz munka nélkül. — Magyar emberek szidnak mink — szólalt meg sötéten Marka. — Ezen ne csodálkozz, lelkem. Mert... — mondta Bora 133