Szenes Piroska: Csillag a homlokán

tető alatt, a szalma tartotta, a fáradt és forró emberek nehéz lélegzete elfúlt benne. Sóhajok hallatszottak, és folytonos mozgás. Nyugtalan éjszaka volt. A szalma folytonosan zizegett, halk súrlódások hallatszottak, mintha valami óvatosan ide-oda mászkálna. — Katka... — súgta mellette nagy sokára Marka eltikkadt hangon. De ő haragosan összeszorította szemét, és nem mozdult. Most nagyon szeretett volna otthon lenni, itt félt, és lassan remegett. Aztán váratlanul elaludt. Reggel felébredtek a töbiekkel, de nem bújtak ki mindjárt, nem volt dolguk. A reggelire való szalonnát és kenyeret már este megkapták az aratók. Kata agyonütöttnek érezte magát, összekuporodva hevert a sarokban, a nyitott ajtón hűvös hajnali levegő áradt be. Marka mellette ült szalmaszálakkal a hajában, és Pólát figyelte gúnyosan. Póla vidáman öltözött, éppen letérdelt egy falra szegezett kis tükör elé, hogy a haját fésűvel megigazítsa, mikor Marka odahajolt hozzá, és valamit a fülébe súgott. Póla fölkapta fejét, vidám mosolya eltűnt, egy pillanatig még szó nélkül meredt Marka sápadt és szemtelen arcába, aztán visszakézből olyan pofont vágott a képére, hogy Marka elbukott. — Te fogsz rám leskelődni? — suttogta a nagylány rekedten. — Más bajod nincs? A pofon csattanása még csak elveszett a reggeli lármában, de Marka fölzúgó üvöltése nem. Mindenki arra fordult, nézni, hogyan veti magát a kislány a nővérére vakon a dühtől, kieresztett körmökkel, mint egy megveszett macska. — Úristen ... Marka! — kiáltott Kata rémülten, és feltérdelt. — Csak rajta!... Jól van, lányka, csak ne hagyd magad ... Hahaha! — kiáltoztak az emberek, és összeszaladt a sikításra még az is, aki az udvaron volt. A lányok kacagtak: — Ej, ezek a Frtuz-fajták ugyan jófajták! 128