Szenes Piroska: Csillag a homlokán

maguktól is sírtak. Aztán a halom krumpli fölött üldögélve lassan magukhoz tértek, és szomorúságuk is eloszlott. Frissen kellett dolgozni, mert az ebédet fél tizenkettőkor már vinni kellett kifelé. A katlanokban vörös zsíros lében rotyogva főtt a felaprózott birkahús, jó étvágygerjesztő illata volt. — Tegyetek be magatoknak egypár egész krumplit, mindjárt megfől — szólt a kislányokhoz Bora néni. — Hogy ne haljatok éhen. Ha már az anyátok munkába küldött titeket. — Nem küldött — felelt Kata dacosan. — Mi akartunk. — Ügy? ... Ilyen jómadarak vagytok? — Madarak? — csodálkozott Kata. A lányok elkezdtek nevetni. A reszelős szagú vaj szín krumplit beöntötték a búgó katlanba, a vörös lé mindent elnyelt, a nehéz fűszeres pára betöltötte az alacsony helyiségeket. Varga nénitől bádogcsajkát és kanalat kaptak, hogy kihalásszák vele a maguknak főzött egész krumplit. Marka vékony orrcimpája remegett a jó szag felé. Egy ruháskosárban nagy halom régi katonacsajka volt fölhalmozva, és pléhkanalak. Annus és a szeplős lány kihúzták a kosarat az ajtó elé. Fél tizenkettőkor szekér állt a konyha elé, és a kocsis lekiáltott. — Gyerünk, asszonyok, mindjárt itt a dél! Most a gőzölgő gulyást nagy pléhfazekakba öntötték át, merőkanalakat merítettek beléje, hogy felduzzadt a zsíros, rotyogó étel, és a csajkás kosarat is a szekérre emelték. — Uccu!... — kiáltott Bora néni a kislányokra. — Ugorjatok, taknyosok, menjetek zupát osztani!. Annus és a szeplős már a szekéren voltak, még a két lányka felkapaszkodott, a kocsi már ment is. Kata a fazekak mellé cuppant, szerencse, hogy nem bele. •— Jaj! — rikkantott egyet a béreslegény. — De nagyon nehéz máma ez a kis ganéj! — Barna szemével visszavágott a lányokra. — Ganéj?!... Az vagy magad! — kiáltott vissza Annus, és kemény öklével hátba vágta a legényt. 119