Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Bolond maga, Bora néni — felelt egy magas, szép leány. — Csak az imént kiabálta, hogy vasvillával kéne kiverni a tótokat, most meg etetné őket. — Gyerek az gyerek, Ilona fiam, meg éhes ember is csak éhes ember. Ugorj haza, fiam, itt a kulcsom, hozz nekik kenyeret, míg főzünk valamit! — Ej no, ne szaladgáljatok! — morgott a kövér asszony az ajtóból. — Van nálam kenyér. Rövid karjával könyökig nyúlt le száz ráncú szoknyája mély zsebébe, nagy darab fehér kenyeret vett elő és a sápadt Markának nyújtotta. —• Köszönön szépen — szólt Marka magyarul, mindjárt kitépett belőle fogával egy darabot. — No lám! — jegyezte meg a sovány csókaszemű. — Nem vadak ezek. Marka megkönnyebbülten sóhajtott fel az első falat után, aztán letörte a kenyér felét, és Katának adta. Az asszonyok már bementek a mosókonyhába. — Nem rossz népek azért ezek — szólt Kata óvatosan. — Csak olyan haragosak. Hallották, hogyan engedték meg odabenn a vízcsapokat nagy zuhogással, a lányok egyszerre túl akarták kiabálni a zajt. — Annus, rakd meg a tüzet! — hallatszott ki a sovány asszony hangja. — Gyerünk be — suttogta Kata. — Ki kell küldeni a két lányt a mezőre, mert az ispán úr megharagszik. Amint beléptek, előbb alig láttak, olyan fényes volt kint a napon. Kata a sovány asszoinyt kereste szemével, ott állt az egy vízzel telt teknő előtt, és dobálta bele a nagy darab húsokat. — Kérem szépen, tessék küldeni két nagylányt mezőre — kérte Kata. — Ispán úr reggel parancsolta. — Minek menjenek a mezőre? Tán legelni menjenek? — ingerkedett a pufók képű lány a fellobbanó tűz mellől. A fekete asszony paskolta a vízben a húst. — Mit tudom én, kit küldjek, fiam? Nem parancsolok én nekik ... No, ki megy ki? — riadt rá hirtelen a lányokra. 117