Szenes Piroska: Csillag a homlokán

fel mindenfelől. — Maga járt csak sokszor aratásba, nem-e, tatko? Eldőltek a nevetéstől. — Ej, te szemtelen ördögfia, ki vagy? — mérgelődött az öreg. — Ha nem az vagyok, akinek mondott, akkor ne szidjon. Üjabb nevető rakéták röppentek föl. Zelenyák látta, hogy az öreg dühös. — No, ne szemtelenkedjetek az idősekkel! És ne vihogjatok annyit! — Tudja, apko — fordult a pulykanyakú Lahotához —, nem az ő kedvükért, de már be vannak osztva párba, ki kivel dolgozik, hát reggel nem mehetnek mindjárt keresni egymást. Egyik csoport erre megy, a másik arra. Jobb ez így. — Meg az örömöt is meg kell hagyni a fiataloknak — szólt a másik csapatgazda, sörtés képű szlovák, és nehéz ujjaival mosolyt törülgetett el a szája szélén. — A kis fattyakat meg földhöz vagdoshatják tavasszal a lányok, mi? — kérdezte komoran az öreg. — Talán mennénk már aludni, emberek — szólt Zelenyák —, holnap kezdődik a munka. A csűrök külső falán villany égett, a nyitott ajtókon anynyi világosság jött be, hogy jól el lehetett helyezkedni, A maga emberei közt Zelenyák rendet tartott, a lányok feküdtek a belső sarokba lepedőikre, széles, szabad hely maradt azután, és ő maga feküdt fiával a lányok és az emberek közé. A lányok kacéran zsúfolódtak össze, elfojtott nevetések hallatszottak, a férfiak csak nyújtózkodtak fáradtan és jólesőn. Holnap kezdődik az aratás. Voltak, akik már sok munkát, aratást megjártak, férfiak és idős lányok, azok tudták, mi áll előttük, és nem búsultak. De fiatal legények és fiatal lányok sokan frissek, vidámak és életéhesek, akik csak most kezdték igazán a munkát és életet, azok úgy nyújtóztak és forogtak a zizegő szalmán, mintha ereikben a vér csípős, csiklandós szénsavin