Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Néhai Kisfaludy Zsigmond: Somorja az Árpádok alatt

imént említett osztályok szabadköltözködési jogával nem bírtak; azonban uraik csak a jószágokkal együtt adhatták vagy adományozhatták el őket. A harmadik rendhez tartozó osztályok legalsó fokán, mint személyes szabadsággal nem bírók, a rabszolgák (servi, mancipia) állottak. A szolgákat uraik bármikor eladhatták s velük általában, véve kedvük szerint bánhattak. De mivel ingó vagyont ezek is szerezhettek s azzal magukat megválthatták: a szabadság reménysugara nem fojtatott el szivükben. Nagy számuk, melyről a Névtelen jegyző művéniek is több helye tanúskodik, a keresztény vallásnak őseink szivében ineggyökereztével tetemesen fogyott ugyan, de azon idők szelleme, a hadviselési szokások s fenyítő törvényeink szigorú intézkedései sokáig gátolták ezen osztály megszűntét. Hogy azonban a magyarok rabszolgáinak helyzete minden akkori népek rabszolgáiénál tűrhetőbb volt: arról történeti emlékeink bizonyságot tesznek. A honi lakosság osztályainak s ezek jogi állásának rövid vázlata után önként az a kérdés támad: vájjon melyikbe helyezhetők ez osztályok közül Somorja árpádkori lakói? E kérdésre, ha biztos és tüzetes felvilágosítással szolgálható emlékeinktől nem fosztottak volna meg a századok viharai: könnyen felelhetnénk; így azonban csak valószínűséggel állíthatjuk, hogy e hely a legrégibb időktől fogva III. Endre idejéig mint várbirtok szerepelt, melyet a megye székvárosához és a Dunához való közelléténél fogva, kereskedelmi tekintetben is előnyös helyzete, továbbá az itt letelepült honi s idegen kézművesek jelentékeny száma már első királyaink idejében a vidék legvirágzóbb községévé emelt, lakóit pedig mint a váruradalomnak rövid ideig tartó magánbirtoiklás után visszakövetelt földmívelő és 79