Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Szekfű Gyula dr.: Csallóközi jégtörők

S z e k f ü Gyula dr. egyefemi tanár Csallóközi jégtörők Valamikor, kétszáz esztendőn át, törökök kezén volt Magyarország nagy része; török basa ült Budavárában, akinek a hatalma Győrig és Komáromig, északnak a bányavárosokig terjedt. A Csallóközt ekkor Győr és Komárom vára védelmezte, ahol erős őrségek állomásoztak országos főkapitányok vezetése alatt. De mit ért volna erős őrség a két várban, a Dunaágak közé szorulva, amelyek akkor partok nélkül, töltések nélkül az év legnagyobb részében szabadon folytak széles területeken, ahol ma a síkságon búzakalász reng és falvaknak barok tornyai emelkednek. A védelemre szárazföldi csapat nem volt elég, ezért szolgáltak Komáromban a naszádosok, akik kis dunai hajókon evezve mindig idejében értek oda, ahol a török hajók partraszállást, rablócsapatoknak szárazra tételét próbálták meg. A komáromi naszádosok és vizivajdáik védelme alatt, akiknek egy különös ősi szokás szerint huszárezredes volt a főparancsnokuk, békességben éltek a Csallóköz népes magyar falvai, termelték a búzát és a takarmányt, amit a végvári katonaság ellátására mindig jó pénzen lehetett eladni. Persze, török háborúban maguknak is fel kellett ülniök, nemesnek úgy, mint jobbágynak, de békés időben megvolt az a privilégiumuk, hogy az egyes várak őrzésére, az állandó katonaságba nem kellett maguk közül embereket küldeniök hosszú, terhes, veszedelmes végvári szolgálatra. Ehelyett a Csallóköz lakossága más szolgáltatással tartozott: neki kellett téli időben a Duna 7