Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Weyde Gizella dr.: Milyen legyen a Csallóközi Muzeum?

vagy községi muzeum). Jelen esetben az utóbbiak­kal fogunk behatóbban foglalkozni. A nagy központi muzeumok a gazdag anyagból kiválogatják azokat a tárgyakat, amelyeknek törté­nelmi fontossága olyan, hogy az egész országra, vagy annál is szélesebb körökre bírnak értékkel, vagy pedig művészi minőségüknél vagy ritkaságuk­nál fogva kiválóak. Aki azonban kisebb terület fejlődése, történelme, helyi művészei, szokásai, viseletei stb. iránt érdek­lődik, az hiába keresi ezeket a nagy muzeumokban. Ezt a helyi vonatkozású anyagot a helyi muzeumok vannak hivatva gyűjteni. A város, község, ennek környéke, ahol felnőtt, ahol hosszú ideig élt, ahol már ősei is éltek, minden emberre nagyobb érdekkel bír, mint más város, más vidék. Minden ember szereti tudni, milyen volt ré­gen ott az élet, hogyan épült ki, mikor keletkezett a templom, a városháza, kik voltak a művészek, akik műveikkel feldíszítették, milyen ruhában jártak ott hajdan az emberek, milyen volt a lakásuk stb. Az az ember, aki mindezt tudja, aki mintegy ismeri azokat a gyökereket, amelyek szülőföldjéhez fűzik, jobban is szereti városát, faluját, mint szeretheti ezek nélkül az ismeretek nélkül. A helyi muzeum tehát elsősorban arra szolgál, hogy egy város vagy vidék lakosságával megismertesse történelmi múltját. A helyi muzeumok két nagy feladatot teljesíte­nek: Az anyag gyűjtésével és elhelyezésével meg­óvják azt a pusztulástól, a helyes csoportosítással pedig kielégítik a közönség érdeklődését. Az ifjú­ságnak puszta leírások helyett szemlélhetőleg mu­tatják be a mult emlékeit, vagy a természettudo­mányi anyagot, végül pedig a szakembereknek anya­got szolgáltatnak a kutatáshoz. 10

Next

/
Thumbnails
Contents