Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Hűtlenek

elvették a birtokát, s ő bánatában bányásznak ment Ostravába. Ott kirabolt és meggyilkolt egy öregasszonyt, felakasztották. Szegény jó, drága, züllött, akasztófára való apám! Jano messziről észrevesz, nyújtja az enyves mancsát, de azért bizalmatlanul méreget. — Nocsak, nocsak, te anyád keserve! — Szervusz, öreg haverom! Megfenyegetnek. Szégyelljem magamat, kihasználok egy embert, akinek három családja van meg egy nyomorék felesége. Árgus szemekkel lesik a mozdulataimat, nem emelek-e el egy csizmát. Egy intézeti eleve gyanús. Mindegy, hogy kicsoda, fő, hogy intézeti. Észre sem vesszük, s bejön egy elegáns muki, egyenesen oda hozzánk. Jano megijed, elküldene, de már késő. Rövidre nyírt hajunk amúgy is elárul, kár hazudnunk. Meg talán a szagunk. A muki is fintorog, s Jano elvörösödik és dadog. Egyszer csak, mintha valami lámpa gyúlna a fejében, odafordul hozzám: — Mondd meg, hogyan büntetnek benneteket? — Láncra kötnek, mint a kutyákat. — Láncra kötik őket — ismétli Jano, s dühében megreszket. — Hogy ne szökhessetek meg, mi? — szól közbe a muki. — Nem. — Hát akkor? — Csak úgy. — Csak úgy — mondja Jano, s ökölbe szorul a keze. — Meg éheztetik őket. — Éheztetnek? — Van úgy, hogy három napig nem adnak enni. — Gazemberek! — Jano az öklét rázza, a mukin azonban látom, hogy nem nagyon hiszi el. Nincs velünk. Jano se mindig, inkább csak részvétből. Most azonban habozás nélkül a pártomat fogja, akárcsak a többi suszter a műhelyben. A muki nagykutya. Lehet olyan nagykutya, hogy Jano beleizzad, mire lopva a nadrágzsebembe csúsztathat egy húszast. Én meg már szedem is a lábam. De a muki utánam szól: — Hé, te! Megszöktél? — Nem. — Hát? — Kimenőm van. — Nem akarsz kitanulni suszternak? 404