Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Grendel Lajos - Hűtlenek

olykor a tanulókkal is. Szereti a nyílt és őszinte beszédet. Lelkesedik. Fáradtan érkezik, az arca millió ránc, mégis mindig úgy megy vissza, mint egy hosszú és eredményes gyógykúra után, kipihenve, tele ötletekkel és tervekkel. Az viszont már nem olyan biztos, hogy érti is, amit itt lát. Ahhoz hosszabb időre nálunk kellene maradnia, eltölteni néhány hónapot a mi potenciális gonosztevőink között. Tapasztalatai próbára tennék a lelkesedését. Mert minden jó szándéka dacára hivatalnok csak; sohasem ér rá, kívánságai sokszor teljesíthetetlenek. Megelégszik a futó benyomásokkal, s így állhat elő azután az a paradox helyzet, hogy ő is a katonás fegyelemtől van a legjobban elragadtatva, ami — s ezt neki kellene a legjobban tudnia — másodrendű dolog, nem a végcélja, csupán az alapfeltétele a sikeres munkának. Novák legalább ért a fiúk nyelvén. Megtalálja velük a közös hangot, ami a többi tanárról korántsem mondható el. A nevelők tartanak a fiúktól. Rettegnek, hogy egy napon a ravatalozóban találják magukat, késsel a bordájuk között. Pedig még nem volt olyan esetünk, hogy egy tanuló megtámadta volna a nevelőjét. És mégis... Pszichológusok, de mintha mindent elfelejtettek volna, amit az egyetemen tanultak. A tanárok viszont nem tudnak szabadulni a szólamoktól. Novák kegyetlen, de legalább nem prédikál. Jól megsanyargatja a kis bűnözőket, csak úgy szakad róluk a víz. Olyan biztonsággal mozog közöttük, mintha velük együtt nőtt volna fel valamelyik kültelki szemétdombon. Nem fél tőlük, s ez óriási lélektani előny. Igaz, hogy arrogáns, igaz, hogy összeférhetetlen, de tekintélye, az van. Újra előttem a jelentés. Úgy vagyok vele, hogy sehogy sem vagyok vele. Emlékszem rá, az első napokban szinte magától íródott. Kilenc verejtékes év után ömlenek az emberből az élmények. Pedig semmiről sem beszéltem még. Ijesztő mennyiségben fogy a papír, de az, amiért ez a jelentés íródik, kifolyik a kezemből. Annyi gürcölés után bizonyos értelemben kudarc ráeszmélni arra, hogy sokszor félrevezettek, hogy tévedtem, hogy a tények gyakran megcáfolják a szebbnél szebb elméleteinket. Más szempontból persze a kudarc is valami. „Tudom, hogy semmit sem tudok." Bizonyára túlzás. Vigasztal a tudat, hogy amibe belefogtam, nem fantazmagória. Az ilyenre az ember az egész életét fölteszi. Amikor április elején itt járt Valentíny, többek között a jelentésbe is beletekintett. Lenyűgözte. Azt mondta, a minisztériumban is kíván391