Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Kovács Magda - Lujza utca három

S az már nem is volt bocsánatkérés, ahogy rám nézett. Két hétig rejtegette nálunk az anyja. Majd elvitte. Csak egyetlenegyszer láttam ezután, akkor is messziről. Görnyedten ment a tömegben, mint aki elviselhetetlen terhet cipel kamaszvállain. És a többiek! A névtelenek! Akiknek épp csak felvillant az arcuk! Repüljenek hatalmas, tiszta lepkerajokban! Amikor elmentem innét, már kihalt volt a pince. A kőműves disszidált 68-ban, Hollandiába ment, legalábbis onnét kaptunk tőle egy lelkendező lapot. Imró bácsit és Lujza nénit szinte egy időben vitték el. Imró bácsi optimistán jé-jehézett a hordágyról, de többé nem jött haza a kórházból, Lujza néni sem, sorvadt volt a tüdeje. Tavasz volt, a második azóta, hogy összesodort velük az élet, s miközben nagy csokor virággal látogatóba indultam hozzájuk, sírhatnékom támadt a gondolattól, hogy rövidesen meghalnak. Ettől kezdve semminek sem volt itt többé íze. Kopčík és Kopčíkné, a kocsmáros és a felesége, és Mettfyék egyre fakóbbak lettek, mint egy régi fénykép halványuló figurái. Gyanakodva nézték, ahogy egyre gyakrabban elmaradoztam, s ha otthon voltam, sem mentem föl közéjük az udvarra. Margit zsörtölődős lett, és rohamosan öregedett. Elvesztette az utolsó férfit is, s nem volt többé kit alázattal és odaadással szolgálni, kihunyt benne a ragyogás. — Akkor én elmegyek — mondtam neki egy szép napon. Nem szólt rá semmit, csak bólintott. Ebből megértettem, hogy már régen várta ezt a percet. Szótlanul jött mögöttem, s itt a lépcső tetején megcsókolt. Először és utoljára. Soha többé nem láttam őket. S később, amikor a gyárból is elmentem, még csak véletlenül sem jöttem többé errefelé. A két öreg bizonyára meghalt. Margit pedig hazament Malackára. Vagy bevonult az aggok házába. Esetleg találkozott egy férfival. És nem is sejti, hogy a lelkemben, ott, ahol azelőtt ők éltek, most hirtelen melegség és alázat nőtt ki. De legalább ennek az ajtónak itt, ennek megmondom. Hallod? Ajtó! Ne kísérts többé! Gyere. Mehetünk. Azt hiszem, bólintott. 365