Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Kovács Magda - Lujza utca három

beléptem. Hízelkedve domborította hátát simogató kezem alá. S én megsimogattam. Szerettük egymást. Nem kértünk egymástól semmit. Múltat, jelent vagy jövőt. S kijátszva a filozófusokat, politikusokat, közgazdászokat, nyakig merültünk a céltalan, spontán létezés gyönyöreibe. Csuda mód kiépített, zárt világ volt. Nyomorékok, elnyűttek birodalma. Végeérhetetlen áradatban bicegtek, csoszogtak, nyögdécseltek lefelé a lépcsőn. S én annyira megszoktam őket, hogy gyanakodva kezdtem nézni minden épkézláb emberre. Mindenkit hazug csalónak hittem, akinek nem volt púpja, nem volt nyomorék lába vagy csípője, eltorzult arca vagy legalábbis szadista férje, fia, menye. Nem akarok glóriát vonni a fejük köré. Hisz a nyomorék test önmagában még nem ok a szentté avatáshoz. Különben is gyűlölködők voltak, kapzsik és rosszakaratúak. Egymással. Engem kíméltek. Tudták, hogy elmegyek majd közülük, eltűnök arrafelé, amerre az igazi élet sejlik. Titokban odaálmodták magukat. Szépnek, okosnak, gazdagnak. Nem tiltakoztam hát, amikor rádöbbentem, hogy a fajfenntartás ösztönétől hajtva lerakják lelkemben emlékük petéit. És most kikeltek. Véremből táplálkozva erősödtek, növekedtek, s elhagyni készülnek. Elengedtem őket. Röpüljenek. Lujza, Margit, Imró bácsi, Szilvia! Szilviával Fáni temetése után ismerkedtem meg. Margit barátnője volt, s a közeli kábelgyárban dolgozott liftesként. Nyugdíjaztatás előtt állt, s kikötötte, hogy az utódját maga választja meg s tanítja be. Margit szólt neki rólam, s eljött szemrevételezni. — Milyen vidáman vannak maguk itt — mondta köszönés helyett, amikor belépett. — Eltemettük Fánit — köszönt vissza Lujza. — Kint egyszerűen nem lehet kibírni. Mindenki boldog. Nevetés hull az égből. Mi lehet ez? — A feltámadás napja. Eljött a feltámadás napja, ahogy meg volt írva. Szegény Fáni, alig volt halott, máris fel kell támadnia. — Ezt én mondtam a Szilviából kiáradó tömény líraiság hatása alatt. — Ne kísértse az Istent! Ez istenkísértés! — kiáltott rám Lujza néni. Mindjárt zabos lett, ahányszor csak istenes témához nyúltam. Közben Szilvia odajött hozzám, és bemutatkozott. Szenvedélyesen 363