Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Kovács Magda - Lujza utca három

Margit nem szólt, felkapcsolta a villanyt, kintről ebben a pillanatban illatfelhő tódult be, Kopčík úr öntözte fent az udvaron a rózsákat. Messziről engedte a vízsugarat, a sugár ereje felbolygatta az udvar rejtett illatait. Ezek voltak a legszebb pillanatok itt a Lujza utca háromban. Körben az udvarra nyíló ablakokba kikönyököltek a kövér asszonyok. Kopčík úr vászonsortban és vászoncipőben jobbra-balra húzogatta a fekete gumicsövet az udvaron. Hosszú, vékony lábszárain úgy mozgott, mint egy esetlen gólya, de amikor a vízcseppek végiggördültek a leveleken, mindenki szerette Kopčík urat. Margit a nyaka körül kaparászott. A hullámok szokatlanul erősek voltak, hozzászorítottak bennünket a falhoz. Meg sem bírtam mozdulni, nehezen lélegeztem. A villanyfény elhomályosult, úgy láttuk egymást, mintha akváriumban ülnénk. Valami nehéz, sűrű közeg lebegett közöttünk. Margit rózsaszínűn derengett, mint egy pöttöm harmatcsepp. Az volt az érzésem, hogy a tenyeremen tartom, s elég egy mozdulat, hogy elpusztítsam. Nem értettem Lujzát. Margit ártatlan, vidám szemmel hunyorgott rám. Megfordult, betette az ajtót, s egy szőrzsákkal csapkodva megpróbálta szétkergetni a nehéz illatot. — A nagyságos asszony nem küldött ide senkit. Találkoztam vele délután. Mint mikor a madarak pityegnek elalvás előtt, melegen egymás tollában turkálva, olyan volt a hangja. Szó nélkül akartam elmenni mellette, fájt, hogy ilyen könnyed és tiszta. Megállított. — Van pénze? — Nem sok, talán kétszáz korona. — Körözik? — Nem, dehogyis. Rendes lány vagyok, csak nincs lakásom. Nemrég vagyok a városban, és nincs itt senkim. — Adjon százötven koronát, maradhat. Ezzel a vén hülyével meg ne törődjön! — és Lujza felé bökött. — De Margit — nyöszörögte a vénasszony, s nyomorék tomporát hízelgően riszálta. — A lakás az én nevemen van, ne felejtsd el, Margit, nekem jár a pénz. A lakás valóban Lujza nénié volt, Margit csak albérletben lakott nála, a szobában, Imró bácsival. — Menjen, amíg jókedvem van! — rúgott feléje Margit. — A krisztu348