Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Kovács Magda - Én, a csillagbognár

Kipp-kopp, ütött édesapám a smaragdszögecske helyett a saját körmére. De a kis manókat is nagyon meghatotta a mese, pedig ők ott voltak, amikor történt. — Folytatod-e hát a munkámat? — Boldogan. Nagyon megszerettem a csillagokat és a kisfiút. Elmondom mindenkinek — lelkendeztem. — A titkokat nem szabad avatatlanoknak feltárnunk, különben elvesztik erejüket — magyarázta komolyan édesapám. — A mi titkunknak is van ilyen ereje? — kérdeztem rosszat sejtve. — A mi titkunknak van a legnagyobb ereje! Ez az erő tartja fent az égen a csillagokat, mint valami Iámpadrót. Nehogy meggyöngítsd — intett —, mert akkor valami nagyon-nagyon borzasztó történik. — Ó! — csak ezt az egy hangocskát bírtam kinyögni, egészen összeroskadtam a hatalmas teher alatt. — Én ezt nem bírom ki, nem bírom ki, hogy ne mondjam el senkinek — nyögdécseltem. — Legalább a gyerekeknek hadd mondjam el — fogtam könyörgőre a szót. — Hát — nézett össze édesapám a manókkal —, gyerekeknek elmondhatod. No de lett is erre akkora örömöm, amilyet még a manócskák sem láttak hosszú életük alatt. Azon nyomban fergeteges táncba kezdtem, melyet talán még most is járnék, ha el nem botlok a hálóingem aljában. Nagyot estem, de nem maradtam sokáig a földön, mindjárt felugortam. — Köszönöm, édesapám, köszönöm, manócskák — mondtam udvariasan —, miben lehetek a segítségetekre? — Ez már beszéd — bólogattak a manók elégedetten, s úgy láttam, fölnéznek rám. — Olajozd meg a tengelyeket — mondta édesapám, és a kezembe adta a griffmadártollat s a rózsaolajos üvegcsét. Jól beolajoztam a tengelyeket, még jobban is, mint kellett volna. Édesapám is elkészült a munkájával, feltette a kereket a jól beolajozott tengelyre. — Kész — mondta, s abban a pillanatban három szivárványszárnyú pillangó jelent meg felettünk, aranyszálból font könnyű hámban. Az egyik manócska felugrott, elkapta a hám végét, s a Göncölszekér rúdjára kötötte. — Huss! — hallottam a következő pillanatban, de látni nem láttam semmit, hiába meresztgettem a sze328