Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Bereck József - Pásztorórák

a fejem, a történetük nem jutott az eszembe. Emlékszem, elszomorodtam, mert hirtelenében nem tudtam eldönteni: megtanították-e nekem annak idején ezt a mesét, vagy én felejtettem el gyalázatosan a felnőttkor küszöbére érve, csak azt éreztem, hogy valamiképpen kilógok az egészből. A kilencesben aztán a testsúlyomat hol az egyik, hol a másik lábamra eresztve álltam meg a két Öreg előtt, akik egymás kezét fogva leereszkedtek az egyik ágyra, szemérmes szemlesütéssel, mint a házasulandók, sokáig titkolt szándékuk bejelentése előtt. Nem tudom, miért, de ettől a látványtól én annyira ideges lettem, hogy a gyomorfalamban majdnem megpattant az ér, tudtam, hogy gyorsan meg kell mentenem a helyzetet valamilyen beköpéssel, s magam is csodálkoztam, amikor az jött ki a számon, hogy leugornék a közeli Tulipánba néhány süteményért, igen príma dobosszelet és francia krémes van a Csefi néninél mindig, na, mit szólnak hozzá, ha már itt nem kapni, mert ez egy ilyen ócska hely. Látod, fiacskám, az jó lenne, kapott az ötleten szemmel látható megkönnyebbüléssel Jancsi bácsi, hát persze, a sütemény, az nagyon jó lenne, s bátorító pillantást vetett az oldalán gugyorgó parányi asszonyra. Nem tudhatom, beláthatja, mi történt köztük, amíg elvoltam, de visszatértemkor szinte fejbe kólintott derűs, mosolygós ábrázatuk, közvetlenkedő kedvességük, furcsa felvillanyozódottságuk, még föl sem ocsúdtam, máris lenyomtak az egyik székre, süteménnyel kínáltak, Juliska néni öklömnyi őszibarackot tett elém, kedveskedve, csábosán megsimogatta őket a szemem előtt, aztán légies mozdulattal, szinte lopva a fejemet is; sürögtek-forogtak körülöttem, mint két kivénhedt arkangyal, valamelyikük reszkető kézzel a zsebembe csúsztatott valamit, annyi szép dolog van a világon, Tomika, búgták, turbékolták a fülembe, élj értelmesen és becsületesen, s én csak ültem közöttük kábultan, megigézetten, az egyik kezemben őszibarack, a másikban sütemény, s nem tudtam, a könnyeim potyognak-e a térdemre, vagy a túlérett őszibarack leve. Éreztem, hogy a furcsa kábulat, a leküzdhetetlen szorongás egyre inkább elhatalmasodik rajtam, felpattantam tehát, míg lehetett, egyetlen mozdulattal leráztam magamról a két öreget, és sarokba szorított vadként körülvizslattam a félhomályos szobában. Abban a pillanatban, amikor tekintetem megállapodott az egyik ágyra előkészített, gondosan kivasalt és kifehérített női és férfi alsóneműn, a fekete szemű rózsafüzéren és a mellettük heverő néhány doboz altatón, a hirtelen beállt félelmetes csöndben Jancsi bácsi bütykös ujjai fonódtak a karomra. A felismerés, mint valami irtózatos erejű 318