Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Bereck József - Pásztorórák

megtalálhatja rajta öregapám nevét, meg hát az enyémet, mert én is azt viselem. Az apám már Gyula, meg is látszik rajta, fantasztikus egy élhetetlen ember, sem a mesterséget, sem a festészetet nem tanulta meg becsületesen az apjától, csak futballozni tudott, anyám is azért ment hozzá, mert ő volt a DAC centere, s rohadtul kedvelték a zsidó klubvezetők lányai. Kettővel meg is járta közülük, de anyám azért mégis hozzáment... Szóval ebben nőttem fel, meg aztán abban, hogy pénzünk sose volt. Ezért is adtak pincértanulónak, mert manapság mindenki azt hiszi, hogy a pincérekhez csak úgy dől a kukorica; csak azt az egyet nem tudom, hogy a fenébe vettek föl, amikor nekem még magaviseletből is hármasom volt; igaz, számolni tudok, arra valahogy rááll a fejem, de az a gyanúm, hogy az egésznek mégiscsak Vera, Pici vagy legrosszabb esetben anyám teste volt az ára. Mit csodálkozik, az öreglány még egészen jó bőr, meg aztán az is biztos, hogy nem borítékot csúsztatott a tanoncfelelős zsebébe. Nézze, fateromat is régen kirúgták volna már, ha anyám... S ezt az öreg is tudja, látom rajta, hogy már régóta tudja, nekem is engedett, amikor az első gyakorlatom előtt kikötöttem, hogy többé át ne lépje a Bicskadobáló, vagyis hát az Aranykalász küszöbét, nekem nem fog a pofám égni miatta, válasszon új csehót magának, a Hubertuszt vagy az Álljmegvándort, alezánc, hol issza le magát a sárga földig. Nincs annak már egy szem akarata sem, nekem elhiheti, nem is tudom, hogy lehet így élni. Még csak most lesz ötven, de már úgy reszket a keze, hogy a farmeremet sem merem vele fölhajtatni, a gyakorlószerelésemet is olyan cikisre csinálta meg, még tavaly, mielőtt idekerültem, hogy azt hittem, megesz a méreg, úgy néztem ki benne, mint egy hülye pikoló. Na látja, már itt is vagyunk a melónál, tavaly havonként még csak egy hét gyakorlatot nyomtunk le, az idén már minden második hét az; ide egyébként ketten kerültünk a suliból, a Csöcsös és én, de ő a konyhára, mert a széles seggével nem fért volna el az asztalok között. Nahát engem aztán piszokul meghajtottak mindjárt az első napon, az inas tartsa a száját és fusson, ez volt a lusta pofájukra írva, s én futkostam, mint a félőrült, mert be akartam vágódni náluk, ez fontos ebben a szakmában. Az az igazság, hogy egy kicsit ünnepélyesnek éreztem az egészet, az első gyakorlatot, élesben, kinn a placcon, állandóan az járt a fejemben, hogy valami olyan kezdődik az életemben, amit a felnőttek dolgának hittem addig. Tizenegy felé, mit mondjak, már eléggé kókadtan, éppen azon spekulálgattam, hogy beülök a vécébe egy-két slukkra, mert a csapban biztos 313