Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - Családi Krónika

— Miről van szó? — Ez, ugye, apád kézírása? — Igen. Szűcs József tehát a krónika második lapjának aljára a nevek után ezt írta: A templomot át renoválták 1948 December 25-én volt felszentelve 1949 szeptemberében hozták a harangokat. — Érdekes, ugye? — Ezek szerint apám ott volt, hiszen azt írta: „hozták". — Igen. De az is lehet, hogy egy levélből másolta le azt a pár sort. — Nem tudom. Én egyetlen levelet sem találtam. Igaz, hogy sokat költözködtünk anyám halála után. De előtte is. Falun laktunk, valami gazdaságban dolgoztak apámék. Tehenekre, lovakra emlékszem, és egy szép tóra. Meg a hegyekre. — Anyád halálára emlékszel-e? — Arra igen. Egy este, etetéskor a bika a falnak nyomta, behozták ide a városba, de másnap estére meghalt. Ezt pontosan tudom, mert apám egész éjszaka és egész nap nem volt otthon, én pedig féltem, és éhes voltam. — Máskor is voltál éhes? — Nem tudom biztosan, de meglehet. Amikor anyám halála után beköltöztünk ide a városba, mert, ahogy apám mondta, akkor már nekünk is lehetett, volt mindig elég ennivalónk. Ezt biztosan tudom. Apám egy építkezésen dolgozott, és rendes fizetést kapott. Én pedig intézetbe kerültem, s apámmal csak vasárnaponként találkoztam. — Milyen nyelven beszéltetek? — Hát milyen nyelven beszéltünk volna? Csehül. Én csak azt értettem. — Anyád halála előtt is? — Azt nem tudom... Hova akarsz kilyukadni? — Sehova. Csak azt gondolom, hogy te apró kölyök korodban egészen jól beszéltél magyarul. — Azt hiszed? — Azt. István az ablakhoz megy, mindkét kezét nadrágja zsebébe nyomja. Kint autók zúgnak el az épület előtt. Nem hiszem, hogy István látja most ezeket az autókat. Én pedig egy kicsit félek, hogy túl messzire mentem, hogy túl mély sebet találtam metszeni az idő testén. Szabad-e 231