Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - Családi Krónika

István kezével az asztalra csap. — Akkor inkább maradjunk az első változatnál... Más nem történt az öreggel? — Bizonyára sok minden megesett vele az életében, hiszen hosszú ideig élt, de annak semmi nyoma nem maradt. Mondtam már, hogy a szegény emberek kevés jelet hagynak maguk után... Legfeljebb egy házat, egy darab földet a gyerekeiknek. Igaz, még annyit tudok, így mondták, hogy szövőszékét a háború után, a kitelepítések idején felvágták és eltüzelték. — Szabó József... Szabó... József... Tovább mi van? A Családi Krónika első oldalán a következő fejezetcím: Az anya neve, szülőhelye, és születésének napja. Alatta olvasom: Kétyi Sára 1866 Október 10-én — Ez itt — mutatom Istvánnak — Szabó József feleségének a lánykori neve. Vagyis a dédnagyanyádat Kétyi Sárának hívták, s amint látod, tizenegy évvel volt fiatalabb dédnagyapádnál. Már korábban is észrevettem, hogy Istvánnak tetszik Szép Szabó őse, s most, ez a tizenegy évnyi különbség közte és a felesége között, még inkább növeli a dédunoka rokonszenvét. — Szép asszony volt a dédnagyanyám? — Nem tudom. Aki emlékezett rá, már csak öregasszonyként ismerte. Azt viszont elmondták, hogy igen okos volt, és sok mesét tudott. Fonóban télen, vagy ha tollat fosztottak, egész estéket átmesélt. Nem emlékszel rá? — Nem. — Persze, nem is emlékezhetsz, hiszen alig lehettél egy-, másfél éves, amikor meghalt. Titeket másfél évvel a halála után telepítettek ide Csehországba. István áll a Biblia felett, befelé figyelő tekintettel harmincévnyi távolság ólomfalát szeretné szétrepeszteni, de az ólomfal vastag tömbje nem engedi át a visszanéző szem sugarát, elakad benne. Mikor B.-ben jártam, Szabó Józsefnét a rokonok s akik még emlékeztek rá, szüleként emlegették. Hogy így a szüle, úgy a szüle... Micsoda meséket tudott a szüle... — Szüle — mondom ki hangosan. István rám néz, tekintete mintha ketté akarna szelni. — Mit mondtál? Ismételd meg. 227