Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - Káin

KÁIN „Én vagyok az elsőszülött, a földművelő. Itt élek apámmal, anyámmal s öcsémmel együtt az Úr parancsa szerint, az édentől keletre. Szántok, vetek és aratok. Ez a munkám. Hajnalban ébredek, napkelte előtt, elsőnek, az elsőszülött rangja és kötelessége szerint. Magam faragom fából az ekét, a boronát; magam faragom a jármot, a rudat, mivel ez is az én munkám. Apámat, anyámat tisztelem, öcsémet, aki a juhok pásztora, úgyszintén. Apám bölcs ember, keveset beszél, anyám gondos asszony, tiszteli apámat, s szeretetét igazságosan osztja el közöttünk. A föld, melyet művelek, jó fekete föld, szántáskor a barázdák elomlanak, apró rögökké morzsolódnak, s árad belőlük a jó illat. Mikor boronával elsimítom, halkan surrog és ragyog a rázuhanó fényben. Szeretem a színét és az illatát, szeretem egész valóságában olyannak, amilyen. Ha-kötényemből elszórom a magvakat, szinte látom, ahogy kitárja ölét, és befogadja az apró gabonaszemeket. Hasonlóképpen fogadja be az esőt is, felissza minden cseppjét. Mert a föld jó, érzi és viszonozza a szeretetet. Mindig többet ád, mint amennyit tőlem kap. Újul és erősödik, s általa én is újulok és erősödöm. Amim van, minden tőle származik, ő neveli a fát, amelyből az ekét készítem, ő adja a füvet, amely barmaim izmát erősíti, ő neveli a kalászokat, a bab hüvelyét, kenyeret ád és munkát. Minden mozdulatom tőle nyer értelmet. A mai hajnal éppen olyan, mint a többi. Pontosan úgy kezdődik, olyan halovány a keleti ég, mint tegnap vagy tegnapelőtt, úgy nyiladozik, színét bontva, mint annyiszor korábban, s a barmok is éppen úgy kérődznek, mint annyi más hajnalon. S mégis más ez a hajnal. Más, mert megérett a búza kalásza, elnehezült a rozs feje. Ma ünnep van. Ünnep hajnala köszönt, s én is köszöntöm az ünnep 207