Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - A király

nélküli katona teste egész estig ott volt a diófához kötözve. Este levágták a diófáról, a csonka testet feldobták egy kocsira és elvitték. A király a kisfiúval végignézte, amit a katonák csináltak. Amikor a halottat elvitték, a király fejszét ragadott, és kivágta a diófát. Lenyeste az ágait, törzsét feldarabolta, és darabonként hazacipelte. Három napon át hasogatta a diófa törzsét, s a hasábokból máglyát rakott. A negyedik napon meggyújtotta a máglyát. A nyers diófa nehezen fogott lángot, de mikor lángra gyúlt, hangos ropogással égett. Az égő máglya körül elolvadt a hó, és fölengedett a fagy. — Bűnös fa voltál — mondta a király a lobogó máglya előtt —, bűnös fa voltál, nem az én birodalmam fája voltál. A király udvarában sokáig égett a máglya. Az akácfák és a kerítés mentén álló bodzabokrok nézték a fel-felcsapódó lángokat. Nézték a királyt, aki igazságot tett. Tisztelettel nézték a királyt. S ekkor a király feléjük fordult. — Az igazság beteljesedett. Hajoljatok meg az igazság előtt. Az akácfák és a bodzabokrok meghajtották koronájukat a király előtt. — A királyról tisztelettel — szólt a király. — A királyról tisztelettel — mondták utána a fák és bokrok. — A királyról tisztelettel. — A szél továbbsodorta a köszönést a növények birodalmába. A hang végigborzolta a nádasok sűrűjét, a tóparti füzeseket, elért a hegyek lábához, ahol nehéz hótakaróban álltak a zöld fenyők. A fenyvesek is továbbmondták a király szavait. Az alvó növények felriadtak a hangra, száraz leveleik megzizzentek, majd újra csend lett, mély, téli csend. A máglya elégett. A diófából egy marék hamu maradt, a szél felkapta, és messzire röpítette. A diófa hamuja elkeveredett a háború hamujával. A máglya helyét reggelre belepte a hó. A király átlépte az éjszaka kapuját. Új ajtó nyílt meg előtte. Az ajtó mögött lépcsősor vezetett lefelé. A király lement a lépcsőkön. Fűvel benőtt nagy térre ért, a téren fák és bokrok álltak. Felettük ragyogott a nap. Az ég felhőtlen volt, és a nagy viharok utáni tisztasággal ragyogott. A föld pedig erőivel volt teljes. Mélységeiben éltető ásványok oldódtak a növények gyökerei számára. 201