Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - A király

— Mozogj, mert mindjárt sötét lesz — emelte fel Koócs újra a hangját. A lovak türelmetlenül rágták a zablát, csapkodtak a farkukkal, s ez Koócsot idegesítette. — Koócs bácsi — mondta a fiú —, én is mehetek? — Ha kedved van — mondta Koócs —, én nem bánom, de ha koszos és büdös leszel, és az anyád kiporolja a nadrágodat, ne engem okolj. Felültek a kocsira. A király maga mellé tette a kannát és a lapátot. Koócs magrántotta a gyeplőt, s a lovak horkanva indítottak. A kerekek nagyokat döccentek a hepehupás úton. — írt-e a fiad, Lükeimre? — kérdezte Koócs a királytól. A király bólintott. — Tegnap és ma is érkezett futár. — És mit írt? — Fehéret és pirosat. Éjszakát és nappalt. Mert nagy háború ez a mostani. Nappal is háború, és éjszaka is háború. És vasárnap sincs béke. És mindenhol csak halál. Aki győz, az veszít, aki veszít, az győz. A király akarata szerint. A Koócs-porta kapuja tárva volt. Ilyenkor nyáron csak késő este zárultak össze a szárnyai. A lovak parancs nélkül fordultak le az útról, s végighaladva a hosszú lakóház előtt, az istállónál megálltak. Koócs leugrott az ülésről. — A járást ismered — mondta a királynak. — Mindjárt hozom a pálinkát. Kifogta a lovakat, s bement a kamrába. A király levette a kocsiról a kannát és a lapátot. A lapátot az istálló falának támasztotta, a kannát a lapát mellé, a földre. Koócs hozta a pálinkát. — Igyál — mondta — r aztán láss hozzá. Te meg mit bámulsz? — kérdezte a kisfiútól. — Koócs bácsi, de hiszen ő király... — Tudom, kisfiam, tudom, ö király. Lükekirály, klozett a trónja — mondta, és nagyot nevetett. A király hallgatott. Fogta az üveget, színtelen, büdös pálinka lötyögött benne. Kihúzta a dugót, és ivott. Aztán megint és megint. Amíg volt az üvegben. Mikor az üveg kiürült, visszaadta Koócsnak. — Koócs bácsi, de ő igazán király... Koócs fogta az üveget, és elment. — Várj az időre, amely elkövetkezik — mondta a király a kisfiúnak. 185