Török Elemér: Árnyak és fények

Jelzések nélkül

APÁM Hová lett hajad éj színe, arcodról a nyári mosoly, dérütötten, fütyörészve fűzfa sípot sosem hozol. Napod a tél felé fordult, egyedül töltöd napjaid, fehér ingednek ragyogása asszonyszemet már nem vakít. Körülvesz a hallgatás csöndje, nincsen kihez szólnod sem olykor, magad maradtál, mama sincs már — sírjára virágot hordol. Te, a hitedben mindig erős, ne bízd magad vak sorsodra, emeld hószínű fejedet göndörödő csillagokra. Örömeid szórd virágoknak, gondjaid szél űzze messze, arcod borúját a kelő nap fénye mindig eltüntesse. 38