Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek – Tények és adatok a csehszlovákiai nemzetiségekről
A NEMZETISÉGEK HELYZETE (KÜLÖNÖS TEKINTETTEL SZLOVÁKIÁRA) - I. A nemzetiségi jogok - 2. A nemzetiségek sajátos jogai - A nemzetiségek nyelvének használata
A születési anyakönyvekbe gyakran a személynevek szlovák megfelelőjét vezetik be, annak ellenére, hogy a jogszabály lehetővé teszi a magyar személynevek használatát is. Az 1977. évi 22. sz. hirdetmény 32. §-a alapján mindenki kérheti, aki nem cseh vagy szlovák nemzetiségű, hogy személynevét saját anyanyelvén tüntessék fel az anyakönyvi kivonatban, de csak abban az esetben, ha azt még 1959. október 1-je előtt jegyezték be az anyakönyvbe. Ennek a jogszabálynak a rendelkezése szerint a nemzeti bizottságnak, mint anyakönyvi hatóságnak a legcsekélyebb huzavona nélkül Ferencnek kell feltüntetnie az anyakönyvi kivonatban azt a személynevet, amelyet az említett időpont előtt František változatban vezettek be az anyakönyvbe, ha azt magyar nemzetiségű személy kéri. Ugyanígy válhat Erzsébetté az Alžbeta vagy Jánossá a Ján. A hirdetmény 40. §-ának 1. bekezdését a jogszabály alkotója szerint úgy kell értelmezni, hogy a szülői nyilatkozat - az alkotmánytörvényben deklarált sajátos nemzetiségi jogokkal összhangban - az anyanyelv használatát is magába foglalja. A magyar szülők tehát nyilatkozatukban 1959. október 1-je óta arra is kitérhetnek, hogy gyermekük személynevét magyar változatban írják be a születési anyakönyvbe. Az ukránok, a németek, a lengyelek és egyéb nemzetiségű személyek szintén ragaszkodhatnak személynevük anyanyelvi változatához. Tehát az említett nappal mód nyílott arra, hogy a szülők, bármely nemzetiséghez is tartozzanak, anyanyelvükön vezettessék be gyermekeik nevét az anyakönyvbe. Az 1959. október 1-je után született személyek nevét is meg lehet változtatni, ha annak cseh vagy szlovák alakváltozatát vezették be a születési anyakönyvbe. Az érdekelteknek azonban kérvénnyel kell fordulniuk az illetékes nemzeti bizottság igazgatási feladatokat ellátó szakigazgatási szervéhez, a belügyi osztályhoz, amely engedélyezheti a névváltoztatást, de csak akkor, ha az nem ellenkezik a társadalom érdekeivel, s ha az valóban indokolt. A nemzeti bizottságok részére kiadott névjegyzék egyébként csak segédanyag, amelynek az a feladata, hogy elősegítse a gyermekek nevének helyes anyakönyvezését a hirdetmény 40. §-a szerint. Tehát tételesen megjelöli, mely személyneveket lehet a születési anyakönyvbe bejegyezni és milyen alakváltozatban, továbbá az anyakönyvi bejegyzéseknél helyesírási normaként szolgál mind az anyakönyvvezetők, mind a szülők számára. A hirdetmény ugyanis csupán szabályokat tartalmaz, személynévi melléklet nélkül. Egyébként annak sincs semmi akadálya, hogy munkájuk megkönnyítése érdekében az anyakönyvvezetők felhasználják a magyarországi utónévkönyvet is. Vitás esetekben viszont a szülők beszerezhetik a Szlovák Tudományos Akadémia Ľudovít Štúr Nyelvtudományi Intézetének írásbeli szakvéleményét. A döntés joga azonban minden esetben a nemzeti bizottságot mint anyakönyvi hatóságot illeti meg. Az említett jogszabály alkalmazása az utóbbi évek során sok kívánalmat hagyott maga után. Ebben közrejátszott mindenekelőtt a rendelkezések kevésbé szabatos, mindenki számára eléggé nehezen érthető szövege, valamint a hirdetmény végrehajtásában mutatkozó eltérő gyakorlat. 7' 7 3 Vö. Vyhláška č. 22/1977 Zb., ktorou sa vydávajú bližšie predpisy k zákonu o matrikách. - Zbierka zákonov. 1977, 7. rész, 85. 1.; Gyönyör József: A személynevek anyakönyvi bejegyzéséről. Irodalmi Szemle, 1983, 6. szám, 510-515. 1., valamint uő: A személynevek anyanyelvi változatainak anyakönyvi bejegyzéséről. In: A hűség nyelve. Csehszlovákiai magyar írók az anyanyelvről. Szerk. Zalabai Zsigmond. Bratislava, 1987 2, 60-75. 1. 205
