Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek – Tények és adatok a csehszlovákiai nemzetiségekről
Bevezetés
BEVEZETÉS A nemzetiségekről szóló alkotmány törvény szerint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a cseh és a szlovák nemzetnek és azon nemzetiségeknek a közös állama, amelyek a területén élnek. Az államot tehát a két nemzeten kívül a nemzetiségek is alkotják. A nemzetiségek száma eléggé jelentős, különösen szlovákiai viszonylatban, ezért kötelességemnek éreztem, hogy azok területi elhelyezkedésével, fejlődésével, korösszetételével, gazdasági tevékenységével, szociális összetételével, sajátos jogaikkal, azok érvényre juttatásával és védelmével behatóbban foglalkozzam. Mindehhez alapul szolgálnak a népszámlálások statisztikai adatai, a hatályos jogszabályok, az időnként végzett felmérések és vizsgálatok eredményei s az eddig kialakult gyakorlat. Az ez idő szerint érzékelhető valóság lényegében Csehszlovákia Kommunista Pártjának XIV. és XV. kongresszusa, Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusai és a Szlovák Nemzeti Tanács által jóváhagyott kormányprogramok szellemében, valamint az államigazgatás legfelsőbb szervének, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának határozatai alapján alakult ki. Megvalósításukhoz hathatós segítséget nyújtott az SZSZK kormányának Nemzetiségi Tanácsa. A munkámhoz nagy számban használtam fel a Szlovák Statisztikai Hivatal táblázatait. Az iskolákkal kapcsolatos statisztikai adatok az Oktatásügyi Tájékoztatási Intézet (Ústav školských informácií) kiadványaiból származnak. Tekintettel arra, hogy a nemzetiségek helyzetéről szóló 1968. évi 144. számú alkotmánytörvény eddig hibás fordításokban látott napvilágot, több esetben értelemzavaró kifejezésekkel, ezért ezt a jogszabályt nagy gonddal újrafordítottam, és szabatos magyar szövegét könyvem második részében közlöm. A valóságos helyzet megismerését nagyban elősegítik az államigazgatás központi szerveinek és a Nemzetiségi Tanácsnak a jelentései és kimutatásai, valamint az egyes kormányhatározatok, amelyek egyébként jelentős mértékben hozzájárulnak a helyzet hiteles megismeréséhez és megértéséhez. Remélem, hogy könyvem segítségével a nemzetiségek, elsősorban a magyar nemzetiség tagjai lényegesen bővíthetik ismereteiket, s otthonosabbakká válhatnak sajátos jogaik érvényesítésében. Mindez elősegítheti, hogy a jövőben ne forduljanak elő, vagy esetleg megszűnjenek a nemzetiségi súrlódások, megerősödjék a bizalom, s az egymás mellett élő nemzetek és nemzetiségek kölcsönös megismerése és barátsága. 1984. december 25. A SZERZŐ 13