Fodor Antal: Zipserföldön (Igló. Fodor Antal, 1921)

Leibitz és Szepesbéla

a hitel — bizony nincs más forrás, mint a XVI Szepesi Városok. Kitöri a király koronájának csillogó gyémántját s küldi a zálogházba — a lengyel királyhoz. Igy vándorol Zipserország egy kézből a másba, igy fölözi le a szászok tele kaptárát hol ez, hol az a hatalmas, majd mint jó barát, tolakodó vendég, majd meg mint ellenség. De mint a méhcsalád gyűjti tele a kirabolt kaptárt, ugy dolgozott a szász s városai mindig virágoztak, fejlődtek. Jött azonban a gépek korszaka, a kőszénkultura. A haladás az ekhós szekér helyett gőzparipát fogadott fuvarba s a szászok városainak nagyrésze olyan sorsra jutott, mint a hajdan hires útszéli csárdák, mikor a vasút hálózta be az országot. Elmaradt vendége, csapiárja megszökött vagy kihalt. A szorgalmas szász kézműveseknek az a része, mely a vasutak vonalába esett, felkapott a haladás gőzparipájára, akiket azonban elkerült a vasúti ut, azok kipusztultak, vagy a kettős sin közelébe húzódtak, — hajdan virágzó városaik pedig elmaradtak, elaludtak s ezekben a munka rapszódiája bus elégiává szomorult. Ez a bus, elégikus hangulat vesz hatalmába, mikor Leibicen vagy Szepesbélán visz át utunk. Leibic már fel is hagyott a város címével, miután a jelleget már régen elvesztette. Csak a községháza gyönyörű tanácstermével, kényelmes, jól felszerelt irószobáival emlékeztet a valamikor jelentős városra, — egyéb semmi, semmi. A világ országutjától távol elhalt ipara, kereske-