Fodor Antal: Zipserföldön (Igló. Fodor Antal, 1921)

A Gölnic völgyében

»Gelnica« — recseg a kalauz rekedt hangja s a filmszakadás időközében leszállunk szerény jármüvünkről, hogy a Gölnicvölgy székvárosában körülnézzünk. Nincs szomorúbb halál a hó halálánál. Gyönyörű fehér teste piszkos iszappá, undok locspoccsá olvad itt alant s mi, kik előbb gyönyörködtünk fehérségében, kecses hullásában, most tele szájjal szidjuk halála után. Csúnya halál a hó halála mindenütt, de itt Gölnicbányán különösen az. Állomás — város jó darab járóföld szárazon is, hát még olvadó hóban, higitott sárban. Csuszvamászva, degetben, kátyúban csülökig gázolva érkezünk meg végre a gölnici nagyvendéglőbe. Nagyvendéglő ? ! Büszkén viseli ezt a nevet a városi szálló, de büszke is lehet rá, mert mása igazán nincs. Gyenge konyhája és siralmasan szi'ik kis étterme mellett egyetlen szállószobája van, de most az se használható, mert a nemrégen leégett tetőre most húzzák fel az otromba gerendákat, a szoba átépítésére pedig csak azután kerül sor. Az idegenforgalomnak az a szerencsétlen képviselője, kit ide hoz sorsa, megvirradhat a szabad ég alatt s éhezhet vakra. De nemcsak a nagyvendéglő égett le ebben a hajdan virágzó bányavárosban, hanem leégett, elpusztult messze földön hires ipara, kereskedelme is. Hires-neves lánckovácsainak kohója kihűlt, vasércbányájának tárnája beomlott, jeles fémipari szakiskolája megszűnt, sőt gazdag higanyereinek kitermelésére a közelmúltban alakult külföldi társaság is megszüntette működését. Walko-