Mártonvölgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt (Nyitra. Híd, [1937])

Ismeretlen fejezetek Petőfi Zoltán életéből

Ezzel eltávoztak. Zoltánnal akkor egy szót sem váltottam. Július elején — egy vasárnapi napon — ismét beállítottmk hozzám mind a hárman. — Elhoztam a tanítványát, — mondta Petőfi István — s csak arra kérem, tartsa őt jól pórázon. Horváth Károly hozzáfűzte : — önöknél is, nálam is — sok az apró gyerek. Ezek hátráltatnák önöket a tanulásban. Azt ajánlom, sétáljanak ki reggelenként macóéri kertembe, van ott egy ház, benne egy barátságos szobácska. Ott senki sem fogja önöket a tanulásban háborgatni. Ezzel ismét eltávoztak, de én elkísértem őket Zoltán lakásáig. Elől ment Petőfi István Horváth Károllyal, mögöttük néhány lépésnyire Zoltán meg én. Miről folyt a szó köztünk a hosszú úton, már nem tudom, csak arra emlékszem, hogy az úton jó barátok lettünk s Zoltán e szavakkal vett búcsút tőlem lakása előtt : — Kedves barátom, igen kellemesen csalódtam Te benned. Első találkozásunk óta azt képzeltem, hogy mogorva ember vagy, akinek nem lesz hozzám egy jó szava. Már attól tartottam, hogy ismét megkonoklom magamat és nem tanulok Tőled semmit. De most szentül fogadom, hogy igen engedelmes és szorgalmas tanítványod leszek. Petőfi Zoltán meg is tartotta fogadását Dr. Kicska részletesen leírja naplójában, hogy és mint készítette elő tanítványát, mit tanfúltak s ezek az adatok korántsem tűntetik fel Petőfi Zoltánt léha és sötét sfeínekben, mint őt a Petőfi irodalom egy része beállítja. Zoltán komoly, jó fejű és éles felfogású gyereknek bizonyúlt. Ugyanakkor azonban makacsnak és kalandvágyónak, akár az apja. Amit tehát kíméletlen kritikusai Petőfi Zoltánnak felrónak, az talán egyetlen atyai öröksége volt. A szarvasi nevelés időszakát a napló a következőkben fejezi be : »Szorgalmas tanulás közben megérkezett végfe a vizsga napja, augusztus 20-ika, mely Petőfi Istvánnak és Tatai Istvánnak nevenapja volt. Zoltán nagybátyja jelenlétében kitűnően állta a vizsgát. Petőfi István két papíros forintba tekert négy arannyal jutalmazta fáradságomat, meghitt — 73 —