Mártonvölgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt (Nyitra. Híd, [1937])

Budatín mondája

Nyílt ablakából kihajolt Szúruyogh leánya : Katalin.« Sebesen fut tovább a Vág — Fodros vízén ezüst lepel A sugárokban szétfoszolt Vékony tördelt szövésű hold Hosszan, rezegje nyúlik et» A Vág ezüst csíkján ugyanis ilyenkor esténként egy csónak tünt fel, melyen merész trubadúr hajózott. Mikor a csónak Budatín falához ért, Katalin kötélhágcsót engedett le ablakából s ott állt rövidesen a férfi, akit szeretett — a gácsi vár ura — Forgács Ferenc. Az események azután drámai gyorsasággal peregtek. Az agg Szúnyogh egy óvatlan pillanatban észrevette a távozó Forgácsot, amint éppen menyasszonysorban járó leánya szobáját hagyta el. Szörnyű haragra gerjedt, hogy leánya nem engedelmeskedett és nem szerette azt, akit 6 megparancsolt, hanem a Vágón hajókázó kalandos trubadúrt. Minthogy Katalin kijelentette, hogy soha nem lesz Jakusics boldog felesége, az öreg Szúnyoghnak pokoli ötlete támadt. »Nem leszel tehát sem ezé, sem azé«« — határozta el magában és a budatíni vár egyik falába üreget vésetett ; egyetlen leányát, aki nem hallgatott az apai parancsra, de szívére, a vésett üregbe elevenen befalaztatta. »Szemem világa volt a lány, De én kiástam e szemet, Mivel megbotránkoztatott, Megszégyenített engemet... « «Ki mer vádat emelni rám ? Panaszra másnak nincs oka, Enyém a fájdalom joga, S én e jogot nem engedem : Meggyilkolom eltemetem...» Az elevenen eltemetett Katalin azonban nem pusztult el a budatíni falüregben. Forgács, mihelyst tudomására jutott Szúnyogh Gáspár szörnyű tette, megostromolta a vá— 80 —