Mártonvölgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt (Nyitra. Híd, [1937])

Ady Endre a Tátrában

Ady ebben a versében minden bizonnyal arra céloz, hogy tátrai útjával formálisan szökött Pestről. Még csak el sem búcsúzott Lédától. Ady küléletén semmi sem árulta el a lelki viharokat, melyeket tátrai levelezése felfed. A dorbézolás Ady életének normális tartozéka volt s a társas élettől, mint azt Szontagh doktor megjegyezte, Üjtátrafüreden sem húzódott el. Természetesen nem «szórakozott« és »flörtölt«, ahogy azt Bölöni írja, mintegy fixálva ezzel Ady két fő tátrai programját — a szanatórium diszciplínája az afféle bősz flörtöléseket igazán nem engedélyezi. Hisz Ady napközben ellenőrzés alatt állott, mint a többi beteg, éjszakai kirándulásait pedig kezelőorvosa egy-kettőre megnyirbálta. Bölöni úgylátszik, egyáltalában nem volt tudatában annak, hogy milyen súlyos lelettel érkezett Ady Tátrába. Gyógyulni jött ide — testileg és lelkileg — nem szórakozni és flörtölni. Ady közvetlen társaságára Szontagh doktor már nem tudott visszaemlékezni, arra azonban határozottan visszaemlékezett, hogy Adyt egyszer egy ismeretlen hölgy látogatta meg, mely látogatás Adyt egész énéből kizökkentette. Napokig állott a látogatás hatása alatt. Ki volt az a nő, aki puszta megjelenésével így hatott Adyra ? Ismerve a tátrai pihenés előzményeit és lelki állapotát, csak egy nőt lehetne kombinációba venni : Lédát. Ez viszont teljesen kizártnak látszik. Ha Léda abban az időben ki is került volna a szanatóriumból, egészségi állapota aligha engedélyezte volna az aránylag nagy útat. Ady tátrai látogatója úgylátszik ismeretlen pont marad a költő különben ízekre analizált életében. 1910 nyara óta Ady egyszer sem fordult meg többé a szanatóriumban s minden bizonnyal, a Tátrában sem. Szontagh doktor jól emlékezett : Ady a Tátrából tényleg hazautazott Érdmindszentre, majd rövid otthoni tartózkodása után ismét felutazott Budapestre. Ott aztán újból megkezdődött a bohém élet. A Három Holló, majd újból Páris, hotelszobák és szanatóriumok, alkohol és nikotin, — nehéz egyszerre így élni, s bomló vért és beteg tüdőt hordani. — 140 —