Mártonvölgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt (Nyitra. Híd, [1937])

Az első magyar nyugatos szülőfalvában

síremlékei. Ök voltak a földesurak. Néhány lépéssel odább az út jobbszélén gondozott park szívében fekszik lovag Marnegg kastélya, még odébb, a másik oldalon áz egykori Szulyovszky kúria tágas félkörös ablakai tekintenek az országút sarára. A két kastély között, mintegy az elforgott időt szimbolizálja egy ódon kápolna. Emberek aligha látogatják már ma, egészen körülnőtte a vadcserje, mely csak a bejáratot kímélte meg annyira-amennyire. Szemben egy régi sírkő, elkopott latin felírással. Nem csoda. Még a múlt század közepén állították oda valamelyik Szulyovszky emlékére. Ez a nemesi família volt egykor Vitkóc ura. Ha pedig még egy-kettőt visszafelé lapozunk az idő könyvében, Vitkóc régi birtokosainak listáján egy másik névre is bukkanunk. Olyanra, melyet azóta a magyar kultúra annalesei őriznek. Aki pedig ezt a nevet örökké bevéste az irodalom kőtábláiba — az itt született. Ez a kis északnyitrai telep nyújtotta a magyar s azon túl az egyetemes kultúrtörténelemnek a magyar irodalom egyik legszomorúbb sorsú, de egyben legtehetségesebb alakját, az új magyar líra másik viharmadarát : Reviczky Gyulát. Igen — Reviczky Gyula itt született. Ellenőrizhetjük bármelyik magyar irodalomtörténetben, a falu mindegyikben ott szerepel. A jelentős irodalomtörténeti vonatkozásnak csak egy helyen nincsen semmi nyoma, semmi emléke : magában a szülőfaluban. Évekkel ezelőtt két nyitrai magyar főiskolás kereste fel a falut. Részben az irodalmi piétás indította őket útnak, részben a kíváncsiság. Vájjon müyen az a kis északnyitrai falu, melyből a poéta az örökkévalóság felé elindúlt ? Vájjon müyen is lehet Reviczky szülőháza ? — kérdezték magukban — s egy csípős őszi reggelen, mikor a nagytapolcsányi hegyek tejfehér hajnali ködökben úsztak, leszálltak Vitkócon. Fanyar impressziókkal kezdték el a kutatást. Reviczkynek sehol semmi nyomát, semmi emlékét nem találták. Az emberek, az öreg urasági cselédek, még a névről sem hallottak. A temető öreg sírfeliratait betűzték, hogy talán ott bukkannak valamüyen Reviczky-nyomra, mikor az — 107 —