Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Molnár Imre: Kényszermagyarok, a csehországba került magyarok II. világháború utáni történetének fejezetei
92 MOLNÁR IMRE tollvonással eltörölték őket. A Csemadok ténykedését ezzel Szlovákia területére korlátozták. Ez a villanásnyi fény azonban számunkra így is sokat elárul a csehországi magyarok létét beborító sűrű homályból. Ez alatt a rövid idő alatt ugyanis a Csemadok keretén belül sorra alakultak a magyar népművészeti együttesek, tánccsoportok, színjátszócsoportok. Tudunk a Csemadok keretében Csehországban lezajló színházi falujárásról, magyar nyelvtanfolyamokról, kiállításokról, magyar bálokról. A teljesen különböző vidékek hagyományaival ideérkező magyarok az idegenségben szinte pillanatok alatt egymásra találtak. Szervezeteikbe befogadták — nem egyszer alapítótagként — a Magyarországról szlovákként Csehszlovákiába települőket, a szlovákiai nyelvhatár mentéről érkező szlovákokat, akik értették és beszélték a magyar nyelvet. 5 0 Az internacionalizmusnak eme válfaja vagy tán egyéb ok miatt kellett szervezeteiknek megszűnniük? — erre a kérdésre jelenlegi ismereteink alapján még nem tudunk válaszolni. Azt azonban elbeszélt történelmük alapján tudjuk, hogy a magyar, közösségbe tömörülve, nyelvéhez, anyanemzetéhez ragaszkodó állampolgárként, nemkívánatos elemmé vált Csehországban. Kívánatos, hogy elhagyja szülőföldjét, őseinek lakóhelyét, Dél-Szlovákiát. Kívánatos, hogy munkaerejét, nemegyszer életét áldozza a Szudéta-vidék német kitelepítése után egyre alacsonyabb gazdasági szintre süllyedő ipari termelésének megmentéséért. Kívánatos, hogy jobb beilleszkedésének érdekében mielőbb elfeledje anyanyelvét s gyermekeit lehetőleg ne is emlékeztesse saját múltjára. Ám magyarságának megmaradása, öntudatának kifejezésre juttatása már nem jelent közérdeket. Az adott társadalmi-politikai viszonyoknak megfelelően mindez 3 dologból következhet: 1/ A cseh politika irányadói nem kívánják a Szlovákiában is sok gondot okozó „magyar kérdést" transzlokalizálni saját területükre, nem tartják kívánatosnak, hogy szlovákiai nemzetiségi problémák Csehországban burjánozzanak tovább. 2/ 1945 után a Szudéta-vidék újratelepítése által szeretnék minél előbb feledtetni a csehországi német kitelepítés kellemetlen emlékét. Ebben — úgy vélik — segítene egy, az ezen a területen kialakuló kompakt tömegben élő és gyökeret verő népréteg, melynek megmaradását — a régi, de úgy tűnik e tájon örök idea szerint — az egységesülés, nem pedig a különbözőség garantálja. 3/ Az is világos számunkra, hogy a cseh politikának, de ezen túl az általános közvéleménynek sem fűződik semmilyen belátható érdeke a csehszlovákiai magyarság létéhez. E kérdésben, úgy tűnik fel, teljes és áthatolhatatlan a közöny. Jó példa erre a cseh szociáldemokrácia lapjának, a „Cílnek" Janics által is idézett írása, mely 1947-ben azt írja: „Nincs pontos adatunk arról, hogy 1947 augusztusa óta hány személyt helyeztek el a mezőgazdaságban Csehországban. Azt azonban tudjuk, hogy cseh területre szlovákiai magyar és bolgár több mint 36 000 jött." 5 1 A Cíl újságírója számára nem jelent különösebb fejtörést az, hogy kerültek Szlovákiába bolgárok (legfeljebb Bulgáriából hazatelepített szlovákokról lehet szó). Számára különben sem az a kérdés, hogy magyarok vagy bolgárok élnek-e Szlovákiában, hanem az, hogy a cseh mezőgazdaságban fognak dolgozni... Dolgoztak is. Előbb a mezőgazdaságban, majd a nehézipar minden ágazatában. Ott találjuk az első generációs magyar munkásokat a csehországi bányászat, kohászat, a vegyipar, az uránbányászat stb. háború utáni újraindításánál, építésénél. Elképesztő munkahelyi környezetük, a biztonsági intézkedések teljes hiánya, az egyre nagyobb méreteket öltő környezetszennyezés megtizedelte soraikat. Szinte alig találkozunk olyan családdal,
