Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

70 G. KOVÁCS LÁSZLÓ támogatni igyekezett az irodalmi élet fejlődését. Az irodalomnak a magyarság vezetői fontos szerepet tulajdonítottak a nemzeti öntudat megőrzéséért vívott harcban. Figyelemre méltó számunkra Esterházy Jánosnak az 1942-es budapesti könyvnapon elhangzott és a Magyar Néplap június 4-i számában megjelent nyilatkozata, mely szerint a szlovákiai magyar irodalom a kisebbség fennmaradásáért vívja küzdelmét. Az írónak „beszélnie kell ott, ahol a politikus nem beszélhet", tehát az irodalom voltaképpen a politikai fórum szerepét is betölti. Hangsúlyozta, hogy a szlovákiai magyar irodalom alkotásai a magyarság létharcának a produktumai, amelyekben a „magyar élet, a hit és a szellem lángja él". Amint már említettük, az irodalmi élet megszervezése elsősorban a több évtizedes múltra visszatekintő Toldy-kör érdeme, mely a rendelkezésre álló lehetőségek maximális kihasználásával támogatta az írástudók munkáját. 1940 és 1943 között a Toldy-kör hét füzetsorozat kiadásával biztosított fórumot a szlovákiai magyar irodalom — pontosabban: írásbeliség — reprezentánsainak: a Szlovákiai Magyar Honismereti Könyvtár, a Szlovákiai Magyarok Kincsestára, a Szlovákiai Magyarok Könyvtára, a Szlovákiai Magyar Művelődési Könyvtár, a Szlovákiai Magyar Irodalmi Füzetek, a Szlovákiai Magyar Füzetek és a Bibliotheca Istropolitana ma már alig ismert füzeteit lapozgatva láthatjuk, hogy e korszakban is születtek figyelemre méltó, értékes írások, s a mégoly kritikus szellemű olvasónak is el kell ismernie, hogy a magyar kisebbség tollforgatói, szószólói ekkor is a szülőföld iránti szeretet, a magyarsághoz és az emberiesség egyetemes törvényeihez való hűség, a népek barátságába vetett hit és az európaiság következetes, az „ordas eszmékkel" nyíltan dacoló képviselői maradtak. írásaikat elsősorban a „szlovákiai magyar család" élete, sorsa, kulturális öröksége, történelmi múltja, mindenkor vállalt hídszerepe, léthelyzetéből adódó történelmi feladata ihlette. A magyar művelődéstörténet kutatói számos érdekes adalékot találhatnak, ha figyelmükre méltatják az említett sorozatok kiadványait: szerzőik foglalkoztak irodalomtörténeti kérdésekkel (Szalatnai Rezső: Juhász Gyula Szakolcán\ Szalatnai Rezső: Móricz Zsigmond Szlovákiában), történelemmel (Polnisch Artúr: Elzálogosított városok, Ethey Gyula: A vágvölgyi magyarság települése és fogyatkozása), néprajzzal (Arany A. László: A szlovákiai magyarság néprajza), a zenei élettel (Németh István László: A szlovákiai magyar zenekultúra mérlege), elkalauzolták olvasóikat — a táj „lelkületét" is érzékeltetve — Szlovákia magyarlakta vidékeire (Mártonvölgyi László: A regélő Nyitra mentén-, Gyürky Ákos: Zobor vidéke), de olvashatunk Széchenyi pozsonyi kapcsolatairól, nyelvhasználati kérdésekről és sportról is. Külön említést érdemelnek a magyar kisebbség problémáival, helyzetével, erkölcsi és eszmei állásfoglalásával, feladataival foglalkozó írások (Esterházy János: Magyar hétköznapok', Esterházy János: A szlovákiai magyar család élete\ Csáky Mihály: Levél a Tátra alól magyar sorskérdésekről', Peéry Rezső: Peremmagyarok az idő sodrában). Külön is megemlíthetjük Környei Elek Nyugati őrhelyen, illetve Isten hegedűje című műveit, amelyek — helyenként vitatható történelemszemléletük ellenére — csaknem a szlovákiai magyarság egészére kiterjedő érvénnyel fogalmazzák meg e kisebbség nemzeti öntudatát, küldetésérzetét, kötődését a múlt örökségéhez, békevágyát, európaiságát. Környei az Isten hegedűjében „európai lelkiismeretet" emleget, s joggal: e lelkiismeretet a legrafináltabb propaganda sem tudta elpusztítani. A szépirodalom terén elért eredményeket mi is Turczel Lajos szavaival jellemezhetnénk a legjobban: „Az 1939 és 1945 közötti irodalmi produkció az előző korszakéhoz viszonyítva nem tekinthető csonkának, a szociális és humanista elkötelezettség eléri, s az átlagos esztétikai szint megközelíti az előző irodalmi szakasz termésének színvonalát." A háború