Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések
Czagány Zsuzsa: De modis musicae (A magyarországi zeneelméleti irodalom legkorábbi töredékes emléke)
A MAGYARORSZÁGI ZENEELMÉLETI IRODALOM 19 alkotásai, mégsem tekinthetők a középkori traktátusirodalom közszájon forgó „loci communes"-einek. Ugyanezeket a verssorokat, illetve ezek mutánsait megtaláltuk több hasonló korú és tárgyú kéziratban, s így segítségükkel fény derült töredékünk legközelebbi rokonságára. A rokoni szálak érdekes, ám első látásra meglehetősen kusza, zavaros ábrát alkottak: A két fő forrás a lengyel magiszter Szydlovita „Musica" című traktátusa és Szálkái László jegyzete. Az első 1469—1477 között készült Krakkóban 2 7 (az író-kompilátor Szydlovita mester személye egyelőre tisztázatlan), a másik Sárospatakon, 1490 körül. Ezekhez társul még Szálkái legközelebbi rokona, a valószínűleg délnémet származású ún. XI. Anonymus XV. században íródott Tractatus de musica plana et mensurabili című összefoglaló műve, 2 8 és egy másik ismeretlen lengyel szerző traktátusa, amelyet 1859-es jelzettel a krakkói Jagelló Könyvtár őriz. 2 9 A két lengyel forrás mellett tehát egy magyar, illetve egy német eredetű kompendium kapcsolódik legszorosabban a lőcsei töredékhez. Ezt bizonyítja a verseken kívül a művek további szövegbeli egyezése (ugyanaz a terminológia, hasonló definíciók, etimológiai és hangzásbeli elemzések, példák) és funkcionális hasonlósága. Valamennyi traktátus iskolai használatra készült: a német mű eredetéről ugyan nem tudunk semmit, a két lengyel kompendium azonban valószínűleg a krakkói egyetem kollégiumainak, bursáinak zárt körű szemináriumaiban forgott közkézen. Vajon hol és milyen körülmények között került kapcsolatba a lőcsei kézirat összeállítója ezekkel a traktátusokkal? Művének írásakor közvetlenül belőlük merített, vagy mindnyájan, egymástól függetlenül használták föl ugyanazt a forrást? Az első kérdésre a rokon traktátusok eredetének részletesebb vizsgálata hozta meg a választ: A két lengyel mű minden bizonnyal Krakkóban született. Jogunk volt tehát feltételezni, hogy a lőcsei szerző is valamilyen módon kapcsolatban állt Lengyelországgal, esetleg a krakkói egyetem ars fakultásán folytatta a Szepességen megkezdett tanulmányait. Ha eddigi feltevéseink eredményeképpen elfogadjuk, hogy traktátusunk összeállítója a lőcsei városi iskola rektora volt, az ehhez szükséges baccalareusi, illetve magisteři címet valamilyen közel eső ország egyetemén kellett megszereznie. A XIV—XV. században Magyarország diákjainak többsége a három legnépszerűbb közép-európai egyetemen tanult tovább: Bécsben, Prágában és Krakkóban. 3 0 A Szepesség, földrajzi fekvésénél fogva, már a városfejlődés kezdeti korszakában élénk kereskedelmi kapcsolatban állt a lengyel fővárossal, s így természetes, hogy a Felvidék tanulni vágyó fiatalsága a krakkói egyetemet részesítette előnyben. A magyar diákok egy e tem járásának kezdeti időszakából ugyan nincsenek pontos adataink, de a későbbi egyetemi akták szerint 1493-tól 1558-ig 1892 magyar tanult Krakkóban. 3 1 Lőcsei szerzőnk is valószínűleg itt került kapcsolatba Szydlovita magiszter művével, itt állította össze kompendiumát, amelyet hazatérte után tankönyvként használt. A lengyel rokonság azonban nem magyarázza meg töredékünknek a másik két forráshoz fűződő viszonyát. A német traktátus esetében erről eleve le kell mondanunk, mivel íróját egyelőre teljes homály fedi. A Szalkai-kézirat mintapéldányának idő- és térbeli behatárolása azonban újabb bizonyítékát adta feltételezéseinknek. Szálkái László tanára, a sárospataki városi-plébániai iskola rektora, Kisvárdai János tanult, egyetemet végzett ember volt, s baccalareusi fokozatát nem másutt, mint a krakkói egyetem facultas artiumán szerezte meg 1484-ben. 3 2 Ö is innen hozta magával különböző források alapján összeállított kompendiumát, s ezt másolta le a diák Szálkái öt évvel később. A nyomok tehát Krakkóba vezetnek. Mind a négy vizsgált traktátus innen származik, a krakkói egyetemen készült megközelítőleg az 1447-től (a BJ 1859-es jelzetű traktátus keletkezésének éve) 1484-ig (Kisvárdai János baccalareusi címe) terjedő időszakban. Minden hasonlóságuk ellenére mégsem valószínű, hogy közvetlenül egymásból merítettek volna. Teljes szövegbeli egyezés (néhány verssoron kívül) csak elvétve akad köztük, és mindegyikük tartalmaz önálló, minden más forrásból hiányzó részeket. Sokkal elfogadhatóbbnak tűnik számunkra az a föltevés, hogy mind a négyen egy
