Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések
Körkép - A tudomány szerepe a csehszlovákiai magyar szellemi életben
190 KÖRKÉP is. Miért ne részesülhetne például egy-egy szociográfus, szociológus, néprajzos, nyelvész, irodalmár biológus stb. abban a szerencsében, hogy határon innen vagy túl eltólthessen néhány hetet, esetleg hónapot valamely jó nevű intézményben, könyvtárban, levéltárban, illetve valamely kutatóintézet műhelyében? Itt jegyzem meg, hogy pályafutásom során mindössze egyszer küldtek ki a magyar szakos tanárok egy hónapos tanfolyamára Budapestre. Látnom kellett, hogy prominens tanügyiek feleségüket is kiutaztatták a tanfolyam költségén, holott e hölgyeknek az égvilágon semmi közök nem volt a magyar nyelv oktatásához. Élek a gyanúperrel, hogy hasonló esetek máskor is megismétlődnek. A hatékonyság érdekében jó volna tehát, ha a jövőben mind a kiküldő, mind a fogadó fél illetékesei bölcsebben gazdálkodnának a továbbképzésre szánt eszközökkel. Szándékosan hagytam a végére a lehetőségek másik variánsát, amely valószínűleg a legkézenfekvőbb lenne. Ennek bevezetéséül hadd emlékeztessek arra, hogy már a Csehszlovák Köztársaság első elnöke is szükségét érezte egy magyar tudós társaság létrehozásának. Milliós ajándékából alakult a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi- és Művészeti Társaság. Most eltekintve attól, hogy a Társaság majd egy évtizedes működése milyen volt és milyen véget ért, mégiscsak látnunk kéne benne az útbaigazítást, azt tudniillik, hogy intézményesített társulat és folyamatos anyagi támogatás nélkül manapság a tudományos kutatás is csak ösztönszerű, többnyire az amatőr lelkesedés fűtötte munka lehet. Mindez igen megható, sőt igen nemes emberi cselekedet, de nem fogadhatjuk el egyedüli megoldásként. Mi nem számíthatunk jótékonykodó külföldiek vagy gazdag hazai mecénások támogatására; az állami költségvetésnek kellene tehát gondoskodnia egy független magyar tudományos intézet létesítéséről. Olyan autonóm tudós társaságra volna szükség, amelyben függetlenített, főállásban dolgozó kutatók végezhetnék munkájukat. Ebben működnie kellene nyelvtudományi, irodalomtudományi, pszichológiai, szociológiai, történelemtudományi és néprajzi osztályoknak, tehát azoknak, amelyek közvetlenül kapcsolódnak nemzetiségi létünkhöz. Természetesen egy ilyen társaság működtethetne a nemzetiségi léthez közvetetten kapcsolódó osztályokat is, amelyeket külső munkatársakkal, ösztöndíjasokkal lehetne „üzemeltetni", így például politológiai, közgazdaságtudományi, filozófiai, agrártudományi, esetleg más osztályokat is. Sőt az ilyen intézet magára vállalhatná az általános jellegű tudományágaknak, mint például a természettudományi, orvostudományi, műszaki ismeretek magyar nyelvű terjesztését is. Egy ilyen autonóm intézet magától értetődően kapcsolatot teremtene a hazai és a külföldi tudományos intézetekkel; e kapcsolatok révén figyelemmel kísérhetné a nemzetiségi létből eredő problémák külhoni megoldásának gyakorlatát. Javaslatom ez utóbbi, második változatát tekintem a legcélszerűbbnek; ugyanakkor azt is tudom, hogy ennek megvalóstásához kell a legnagyobb eltökéltség, azaz eddigi történelmi előítéleteink teljes fölszámolása mindkét oldalról. GYURGYÍK LÁSZLÓ A kisebbségi tudományról gondolkodva pontosítanunk kell, hogy mit is értünk e fogalmon. Általában (nem kevés jóakarattal) a kisebbségi tudomány részének tekinthetjük a kisebbségi kutatók tudományos eredményeit, munkásságát, függetlenül az intézményi keretektől (vagy, hogy mely országban végzik tudományos munkájukat) és a közzététel nyelvétől. Nagyon fontos azonban az intézményrendszer kérdése is (kisebbségi keretek között ennek megléte vagy hiánya), annak ellenére, hogy egy-egy egyszemélyes „függetlenített kutatóintézet" nevéhez külföldön is elismert, komoly tudományos eredmények fűződnek. Nem kevésbé fontos a publikálás nyelve sem, részben azért, mert az idegen nyelven megjelent tudományos dolgozatok közvetlenül (vagy egyáltalán) nem
